Jelenlegi hely

mszp.hu - 2013. április 16. 13. 24
Adóemelés, becsapott és meglopott magánnyugdíjpénztár-tagok, a trafiktörvény miatt megszűnő munkahelyek, Pintér-jelentés a hóhelyzetről, a Velencei Bizottság vizsgálata.
2013. április 9. 15. 07
Ha kell, büntetőeljárás keretében is vizsgálni kell a márciusi rendkívüli hóhelyzet során a személyes vezetői felelősséget, s hogy emberi mulasztás konkrétan veszélyeztetett-e állampolgári életeket - mondta Harangozó Tamás az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülését követően tartott sajtótájékoztatóján.
mszp.hu - 2013. április 5. 12. 29
Orbán Viktor szerint az árvízi védekezés nem pénzkérdés. Ám azt egyelőre sem a kormányfőtől, sem a kormánytól nem látjuk, hogy az árvíz levonulta utáni mezőgazdasági válsághelyzetre - mely a nagy területeket elárasztó belvíz miatt alakulhat ki - mit tervez. Nem látjuk, milyen forrásokból és mennyit kíván költeni a kormányzat a több százezer gazda megsegítésére, ha a megélhetésük veszélybe kerül.
2013. április 3. 14. 25
A szocialisták megyei vezetése bírálja a fehérvári járási hivatal tevékenységét az okmányirodát illetően, de a március 14-i hóvihar kapcsán is.
2013. március 28. 11. 22
Az MSZP szeretné megtudni, van-e a honvédségnek katasztrófa idején bevethető, üzemképes helikoptere.
mszp.hu - 2013. március 21. 15. 33
Valamennyi megyei érintettel, akit kár ért a katasztrófa kapcsán, szolidárisak vagyunk, és ahol tudunk, mindenkinek igyekszünk segíteni 
2013. március 19. 10. 02
Hóhelyzet, vizsgálóbizottság, tiltakozó középiskolások, uniós pénzek kiosztása, rendészeti dolgozók illetményalapja, áramszünet Szabolcsban, Bakondi megbukott, Szaniszló Táncsics-díja, közterület-felügyelet, körzeti megbízottak. Ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. március 18. 19. 55
Az MTA elnökének kimentésére mindent maga mögött hagyva, személyesen Széles Sándor megyei kormánymegbízott sietett
2013. március 18. 14. 05
2006-os nyilatkozataival szembesítette Navracsics Tibor és Lázár János fideszes politikusokat az MSZP elnökhelyettese hétfői sajtótájékoztatóján, amikor reményét fejezte ki, hogy a kormányoldal "nem bújik ki gyáván" a szocialisták által a katasztrófahelyzettel kapcsolatban kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítása alól.
2013. március 18. 13. 15
Az MSZP benyújtotta hétfőn az Országgyűlésnek azt a javaslatát, amelyben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az elmúlt napokban előállt katasztrófahelyzet körülményeinek, valamint a helyzet megelőzésére és kezelésére tett kormányzati intézkedéseknek a feltárására.  
2013. március 16. 13. 10
Az MSZP szerint felelős kormánynak nyoma sem volt, a katasztrófavédelem új szervezete és vezetője pedig megbukott az elmúlt 36 órában. A szocialisták továbbra is vizsgálatot sürgetnek a rendkívüli időjárás okozta problémák nem megfelelő kezelése miatt.
2013. március 15. 16. 18
Az MSZP elnöke szerint a kormány nem készült fel a rendkívüli időjárási körülmények kezelésére, alábecsülte a helyzet súlyosságát és későn reagált arra. A szocialisták ezért parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgetik a felelősség kivizsgálására, és belső vizsgálatot várnak a kormánytól is.
mszp.hu - 2013. március 15. 14. 55
Katasztrofálisan leszerepelt a nemrég teljesen állami kézbe vett Katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.
mszp.hu - 2013. március 15. 11. 18
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint a „rendkívüli időjárási körülmények” miatt több mint 100 ezer ember maradt áram, mintegy tízezer pedig víz nélkül.

Oldalak