Jelenlegi hely
mszp.hu - 2012. június 19. 06. 36
Dugódíj, egykulcsos adó, szociális juttatások utalványon, betöltetlen hallgatói helyek a felsőoktatásban és bizonytalanság az egészségügyben. Ülésezett az országgyűlés.
mszp.hu - 2012. június 14. 14. 31
A 2010-es magyarországi vörösiszap-ömlés igazolta, hogy bármennyire is szigorú szabályok vonatkoznak a veszélyes létesítményekre, hanyag működtetés és hiányos állami ellenőrzés mellett bekövetkezhetnek balesetek.
mszp.hu - 2012. június 14. 12. 58
Az MSZP által kezdeményezett vitanap az Orbán-kormány országromboló két évéről.
mszp.hu - 2012. június 5. 13. 55
Nem lehet azt mondani, hogy a fővárosé, mert a részvények 75 %-a eddig is a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában volt.
mszp.hu - 2012. május 31. 23. 50
A Duna hasznosításának kérdését ki kell szabadítanunk Bős-Nagymaros béklyójából! Magyarországnak a környezetvédelmi, vízgazdálkodási, közlekedési és gazdasági szempontokra figyelemmel, el kell készítenie saját Duna-stratégiáját.
2012. május 10. 08. 39
Mindent vitt a regionális hulladékkezelő programban a Fidesz kedvelt építőcége, a Közgép a Strabaggal konzorciumban: majdnem 18 milliárdos munkára tenyereltek rá. Ha kellett, törvényt módosítottak hozzá és évekkel elhúzták a projektet.
mszp.hu - 2012. május 9. 09. 43
Nyílt levél Martonyi Jánosnak, az Orbán-kormány új környezetvédelemért is felelős miniszterének.
2012. április 22. 14. 31
Faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatón tiltakozott vasárnap az MSZP több vezető politikusa az ellen, hogy a főváros 78 fát vágatott ki az átépítés alatt álló Kossuth Lajos tér északi oldaláról.
mszp.hu - 2012. április 18. 14. 46
Nekünk, Veszprém megyei országgyűlési képviselőknek alapvető feladatunk az is, hogy a vörösiszap-katasztrófa által sújtott térségben rendeződjenek az emberek életkörülményei, és mielőbb szűnjenek meg azok a káros hatások, amelyek sajnos még ma is megkeserítik az ott élők életét.
mszp.hu - 2012. március 23. 09. 01
Dr. Veres János, megyei elnök aggályait osztotta meg tegnap a megyei sajtó képviselőivel, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még egyetlen egy gazda nem tudta igénybe venni az elmúlt évi fagykár miatti kárenyhítésnek a döntő részét képező hitelkeretet.
mszp.hu - 2012. március 21. 15. 32
A Mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának mai ülésén a Nemzeti Földkezelő Alap elnöke és a területet felügyelő miniszteri biztos nem adott érdemi választ azokra a konkrét felvetésekre, amelyeket a gazdák panaszai alapján tettünk fel.
mszp.hu - 2012. március 20. 09. 48
Független környezetvédelmi hatástanulmányra van szükség ahhoz, hogy nagy bizonyossággal tudni lehessen, pontosan milyen környezetvédelmi kockázatokkal jár a verespataki bányaberuházás.
2012. március 14. 12. 14
Bár a megfelelő mennyiségű aláírás összegyűlt, az MSZP helyi elnöksége ennek ellenére úgy döntött, hogy nem akarják a nehéz gazdasági helyzetben lévő Fótot egy csaknem 5 millió forintba kerülő népszavazással terhelni.
mszp.hu - 2012. március 8. 19. 35
A gazdasági válság a közelmúltban elterelte a figyelmet a fokozódó energia- és klímaválságról.















