Jelenlegi hely
2013. március 23. 13. 47
Az MSZP szerint gyűlöletkampányt folytat a Fidesz Dunakeszin, a nagyobbik kormányzó párt megbízásából "mocskolódó szóróanyagot" osztogatnak. Szabó Imre szocialista országgyűlési képviselő erről szombaton, budapesti sajtótájékoztatón beszélt.
2013. március 23. 10. 34
Az emberek egzisztenciális vagy más okokból gyakran félnek politikai véleményüket kinyilvánítani, ezért a szocialisták az időközi választásoknál a személyes találkozók szervezésére helyezik a hangsúlyt, ott bensőségesebb légkör alakulhat ki - mondta Mesterházy Attila pénteken Dunakeszin a vasárnap megtartandó helyi időközi választás kampányzáróján.
mszp.hu - 2013. március 23. 10. 17
Az elmúlt három év kormányzásának egyik legnagyobb botrányköve a választási rendszer átalakítása. A Fidesz mindenfajta konszenzuskeresés nélkül, kizárólag saját hatalmi érdekei szerint szabta újra Magyarország választási rendszerét. S bár az Alkotmánybíróság számos ponton alaptörvény-ellenesnek találta a Fidesz javaslatát, erre a párt új módosító csomaggal állt elő.
mszp.hu - 2013. március 22. 15. 25
A Magyar Szocialista Párt elítéli a Navracsics Tibor elleni halálos fenyegetést.
mszp.hu - 2013. március 20. 17. 36
Mekkora az ellentmondás a kormányzati kommunikáció és a tények között! Ez a kormány három éve folyamatosan hazudik
mszp.hu - 2013. március 14. 14. 52
Visszautasítom, hogy bárki azt a bélyeget próbálja ránk sütni, miszerint az MSZP a multinacionális cégek támogatását tartaná szem előtt
mszp.hu - 2013. március 8. 14. 43
Az Orbán-kormány elmúlt három éve alapján egyértelmű, hogy a Fidesz nem jó, hanem pártállamot épített, a jogállamot pedig lebontotta.
2013. március 3. 13. 39
Filmet készített az MSZP - a párt véleményét tükrözően - az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban.
mszp.hu - 2013. február 19. 12. 20
Jól látható, hogy Nagykőrös fideszes városvezetése tovább folytatja az ellenzék megfélemlítését, amelynek célja a demokratikus alapjogok mellett kiállók ellehetetlenítése.
2013. február 15. 08. 35
A Fidesz-kormányzat úgy viselkedik, mint az elszabadult hajóágyú, lő mindenfelé, kíméletlenül vívja a szabadságharcát, de sem céljaiban, sem stratégiájában nem világos, hogy merre halad - mondta az Országgyűlés szocialista alelnöke csütörtökön Salgótarjánban.
mszp.hu - 2013. február 14. 05. 49
A VIII. kerület teljes kára becslések szerint 80 millió forint. Az ügy főszereplői mind a Fidesz Zrt. háttér- és üzletemberei. És politikusai.
2013. február 13. 08. 48
Csökkenő önkormányzati autonómia, módosuló körzethatárok, bírák nyugdíjazása - ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. január 28. 11. 17
Kövér László szerint ő és pártja is tiszta lelkiismerettel állhat a választók elé. A Fidesz 1-es számú párttagkönyvének tulajdonosa majd akkor állhat tiszta lelkiismerettel a magyar emberek elé, ha:
2013. január 14. 12. 39
A sajtóból tudták meg a veszprémi képviselők, hogy döntésükkel szemben más épületben helyezik el a helyi járási hivatalt - közölte Hartmann Ferenc, a városi közgyűlés MSZP-s tagja hétfőn.















