Jelenlegi hely
mszp.hu - 2013. május 17. 14. 17
Csak nyilatkozatok történtek eddig, de ezen kívül a kisujjukat sem mozdították!
2013. május 16. 12. 02
Az MSZP hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz egy, a szekszárdi önkormányzat által megszerzett beépítetlen pécsi telek és egy ott álló autómosó ügyében – jelentette be csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Harangozó Tamás.
2013. május 11. 17. 01
Mesterházy Attila szerint nem szolgálja a magyar emberek érdekeit az, ami ma Magyarországon zajlik, ezért fontosnak nevezte, hogy a legkisebb önkormányzati választókörzettől az egész országig sikerüljön változást elérni.
2013. május 6. 17. 44
A budapesti tündérmese újabb fejezetének tartja az MSZP a főpolgármester által hétfőn bejelentett 50 millió euró feletti értékű nagyberuházási terveket, a szocialisták szerint elfogadhatatlan, hogy a projekt nem a fővárosiak, hanem egy szűk csoport érdekeit szolgálják.
2013. május 6. 11. 28
Tóth József egyéni képviselői mandátumot szerzett és bizalmat kapott a kerület vezetésére is. "Jó volna megőrizni ezeket a pozíciókat" - mondta, amikor a jövőről kérdeztük.
2013. április 30. 20. 32
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint történelmi választás lesz 2014-ben Magyarországon, a szocialista párt ennek megfelelően készül rá.
2013. április 29. 17. 49
A kormány munkája, botrányos dohánypályázat, elszegényedés, becsapott magánnyugdíj-pénztártagok. Ülésezett a parlament.
2013. április 27. 12. 51
Együttműködési megállapodást írtak alá szombaton az MSZP, az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció (DK) zuglói képviselői, akik a jövőben összefogva kívánnak fellépni Papcsák Ferenc fideszes kerületi polgármesterrel és a városrész kormánypárti vezetőivel szemben.
mszp.hu - 2013. április 26. 18. 40
Kiüresedett a megye, a fejlesztésekre egy fillér sincs, a megyei közgyűlés feladatköreit szinte lenullázta a kormány, ennek megfelelően se gazdasági terv, se koncepció
mszp.hu - 2013. április 26. 17. 39
2013. április 23-án a Debreceni Ítélőtábla Nagy Lajos polgármestert jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte sikkasztás és más bűncselekmények elkövetése miatt
mszp.hu - 2013. április 26. 13. 02
A Zenede a befejezetlen beruházások szimbóluma. Teljes elhanyagolása azért is érthetetlen, mert az épület Debrecen egyik jelképének számít
mszp.hu - 2013. április 26. 11. 27
A Fidesz óriási energiát fordít a rezsicsökkentés reklámozására, de nem a magyar családok helyzete, hanem saját politikai hatalmának bebetonozása érdekli
mszp.hu - 2013. április 24. 16. 23
Halmi József a közgyűlés elnökének közbenjárását kérte, hogy Győrtelek belterületén a tervezett körforgalom mielőbb megépüljön
2013. április 24. 09. 58
Az MSZP szerint Budapest 2014-es költségvetési koncepciójából csak a koncepció hiányzik.















