Jelenlegi hely

2013. március 22. 08. 59
Mesterházy Attila szerint a jelenlegi kormány nem törődik az emberekkel. Az MSZP elnöke csütörtökön, a Vas megyei Celldömölkön azt ígérte, kormányra kerülésük esetén senkit nem hagynak az út szélén.
2013. március 21. 12. 36
Az MSZP szerint minden napra jut egy hazugság a Fidesz szóvivőjétől, csütörtökre például az, hogy "békésen demonstrálókra támadtak rá a szocialisták az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon" - így reagált Selmeczi Gabriella közleményére Török Zsolt, a szocialisták szóvivője az MTI-nek.
mszp.hu - 2013. március 21. 09. 05
A mindenkori kormány kiemelt feladata, hogy támogassa a rászoruló gyermekek étkeztetését.
mszp.hu - 2013. március 21. 08. 55
Az Európai Parlament kiáll a magyar állampolgárok jogai és méltósága mellett a fideszi jogsértéssel szemben.
mszp.hu - 2013. március 20. 16. 30
A kiflicsücsök majszolgatásban és a vaníliás karikát házi süteményként kínálásban jártas Fidesz-szóvivő azt állította: "Dupla annyi, 1,2 milliárd helyett 2,4 milliárd forintos költségvetési támogatás jut a gyermekétkeztetésre, mint a baloldal kormányzása alatt".
mszp.hu - 2013. március 20. 15. 59
Készítsen az Európai Bizottság valamennyi tagállamra kiterjedő tanulmányt arról, hogyan érintik a megszorítások a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjait, köztük a megváltozott munkaképességű embereket.
2013. március 20. 15. 16
Az MSZP szerint problémákat vet fel, hogy az alaptörvény múlt héten elfogadott, negyedik módosítása megváltoztatta a család definícióját.  
mszp.hu - 2013. március 20. 12. 25
Rogán Antal ma is valótlanságot állított. Bejelentette, a rezsicsökkentés "megmentésére" indult alibikampány első aláírása most történt meg. Ez valótlanság. Zuglóban, de vidéken is több helyen már napok óta erőszakosan gyűjtik az adatokat.
2013. március 20. 09. 17
Közösen a rasszizmus ellen, vita a rezsicsökkentésről, Balaton-törvény, Világörökségről és az Istvánmezőről szóló törvény módosítása, Gárdonyi Géza-emléknap, pénzmosás és terrorizmus elleni törvény, uniós stabilitási törvény, honosított állampolgárok földrajzi megoszlásának titkosítása. Ülésezett a parlament.
2013. március 19. 17. 17
Nemcsak az alapvető élelmiszerek, hanem a közüzemi díjak áfáját is öt százalékra csökkentené az MSZP, a szocialisták erről szóló törvényjavaslatukat jövő héten terjesztik a parlament elé.
mszp.hu - 2013. március 19. 12. 46
Ma négymillió ember él a jövedelmi létminimum alatt, 1,5 millió ember pedig mélyszegénységben, azaz a minimális létfeltételei sem adottak. A mélyszegénység a magyar gyerekek ötödét érinti, több tízezer gyerek éhezik. A középosztály eltűnőben, a munkanélküliség a fiatalok körében kiugróan magas.
2013. március 19. 10. 02
Hóhelyzet, vizsgálóbizottság, tiltakozó középiskolások, uniós pénzek kiosztása, rendészeti dolgozók illetményalapja, áramszünet Szabolcsban, Bakondi megbukott, Szaniszló Táncsics-díja, közterület-felügyelet, körzeti megbízottak. Ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. március 18. 10. 02
Az MSZP Hajdú - Bihar megyei szervezete és a megyei nőtagozat, ahogyan tette ezt már a nagyobb ünnepek alkalmából korábban is, pénteken mintegy 120 hajléktalant várt egy tál meleg étellel a szocialista párt megyei székházában.
2013. március 16. 12. 59
Az MSZP arra hívta fel figyelmet szombaton, hogy a 2010-es kormányváltás óta a tízszázalékos rezsicsökkentésnél nagyobb mértékben nőttek az energiaárak és a közműszolgáltatások díjai.

Oldalak