Jelenlegi hely

mszp.hu - 2013. május 9. 16. 19
Nagyon jól teszi az Orbán-kormány, ha valóban segítséget kíván nyújtani a Hajdú-Bét Rt. csődje miatt bajba jutott családoknak. Ezzel a kétharmados Fidesz három év után elődje nyomdokába lépett, az MSZP-kormány ugyanis már 2009-ben mentőövet nyújtott.
mszp.hu - 2013. május 4. 12. 35
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombati Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: egy titokban, sunyi módon elfogadott rendelet alapján május 15-től megszűnik a 65 év felettiek ingyenes utazása.
2013. április 29. 17. 49
A kormány munkája, botrányos dohánypályázat, elszegényedés, becsapott magánnyugdíj-pénztártagok. Ülésezett a parlament.
mszp.hu - 2013. április 29. 10. 48
Mára jól látszik, hogy Orbán Viktor három éves kormányzása alatt kétharmados hatalmát a gazdák kisemmizésére, és saját körének földöz juttatására használja. Nemrég kiderült a földek újraosztását még a Nemzeti Földalapkezelő vizsgálata is súlyosan szubjektívnek tartja, gyakorlatilag kimondja, a pályáztatás és az elbírálás a mutyizás iskolapéldája.
mszp.hu - 2013. április 5. 12. 29
Orbán Viktor szerint az árvízi védekezés nem pénzkérdés. Ám azt egyelőre sem a kormányfőtől, sem a kormánytól nem látjuk, hogy az árvíz levonulta utáni mezőgazdasági válsághelyzetre - mely a nagy területeket elárasztó belvíz miatt alakulhat ki - mit tervez. Nem látjuk, milyen forrásokból és mennyit kíván költeni a kormányzat a több százezer gazda megsegítésére, ha a megélhetésük veszélybe kerül.
mszp.hu - 2013. március 25. 12. 09
A Zöld Parlament a környezet- és természetvédő szervezetek 23. országos találkozója, amely a Királyi Kastély Lovardájában került megrendezésre március 21 - 24. között – gondolom Dr. Gémesi György polgármesternek köszönhetően.
2013. március 20. 09. 17
Közösen a rasszizmus ellen, vita a rezsicsökkentésről, Balaton-törvény, Világörökségről és az Istvánmezőről szóló törvény módosítása, Gárdonyi Géza-emléknap, pénzmosás és terrorizmus elleni törvény, uniós stabilitási törvény, honosított állampolgárok földrajzi megoszlásának titkosítása. Ülésezett a parlament.
2013. március 14. 14. 27
Szakmai szervezetek javaslatát karolta fel az MSZP, amikor az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentését javasolta. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: két héten belül elkezdik az aláírásgyűjtést. Az MSZP elnöke állítása szerint soha nem akart belépni a Fideszbe.
mszp.hu - 2013. február 25. 18. 53
Ha Font Sándor mai nyilatkozatában összehordott szakmaiatlan, hazug állításokat megetetnénk egy jó szándékú, a Fidesz-kormány döntése értelmében 5000 forintért becsipelt falusi kutyával, biztos belepusztulna.
mszp.hu - 2013. február 25. 15. 14
Az Agár- és Vidékfejlesztési tárgyalásokon részt vevő demokratikus ellenzéki pártok és civil mozgalmak, a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt a mai napon a következőket rögzítik:
mszp.hu - 2013. február 17. 11. 19
Bár a következő történet Magyarország legnagyobb szigetéről való, korántsem elszigetelt esetről van szó.
mszp.hu - 2013. február 5. 12. 04
Veszélyben a kisemberek megélhetése.
2013. január 31. 14. 36
A most indult falujárással Magyarország mai állapotát kívánja felmérni a MSZP, amelynek tagjai arról is beszélnek a meglátogatott településeken, hogy a párt milyen Magyarországot képzel el holnap - közölte a párt elnöke csütörtökön a Zala megyei Surdon.  
mszp.hu - 2013. január 25. 08. 56
A szerdai kihelyezett kormányüléssel Vásárosnaményban a kormány kipipálta a hátrányos helyzetű régiók gondjait. Orbán Viktor, miniszterelnök úr által feltett álkérdések a minisztereinek, és az arra adott látszatválaszok sajnos nem a beregi térség és megye érdekeit, hanem a kormánypropagandát szolgálta.

Oldalak