Magyar Szocialista Párt
2010.
szeptember
02.
csütörtök
Boldog névnapot Rebeka, Dorina!
Vélemény | Forrás: mszp.hu | 2010. február 09.
hír küldése | nyomtatóbarát verzió
A Fidesz-KDNP (lehet, hogy Pozsgay Imre tanácsára) eltanulta Aczél Györgynek, a hajdani MSZMP kultúrpolitikusának eszköztárából a "3 T" (tilt, tűr, támogat) taktikáját. Úgy látszik, a már most biztosra vett túlhatalomra, s ezzel a vágyott egyeduralomra kerülésekor új névvel, ami valószínűleg a "3 B metódusa" lesz, napi gyakorlattá akarja tenni.
Bevezeti azt az "értelmiségi rétegpolitikát", amit az 1998-tól 2002-ig (Torgyán jóvoltából) uralkodva már kipróbált, például a Kurír című lap egyik napról a másikra történt likvidáltatásával, nem rég a Nap Kelte című tévéműsornak a feléje bokázó Medveczkyvel való kirúgatásával. Vagy Pálinkás MTA-elnök (háttérben minden bizonnyal Orbánnal) hatására, intézeti igazgatókat (s általuk olyan helyetteseket, mint például a balliberális Gábor György is) váltottak le - mintegy az előadás próbájaként bemutatva, milyen módszerekkel fogja elnémítani az őket kritizálók, a kínos kérdéseket feltevők, a tények feltárásával nekik kellemetlenkedő személyiségeket.
A kosztümös főpróbák lezajlottak, következik a nyilvános főpróba, majd a premier s aztán annak reprízei. Amikor a jobboldali (és néhány leplezetlenül fasisztoid) tömegtájékoztatási eszközben ágáló dilettánsok és dilinós törtetők a vezér és kenyéradó gazdáik parancsára felerősítik, s "ezerrel járatják" a baloldali értelmiségiek elleni politikai inkvizíciót, vádjaikat, ráfogásaikat, hazugságaikat üstöllést cáfolni kell, s a cáfolatot azon nyomban közhírré tenni. Már most tudnunk kell, hogy a vezér és kebelbélijei mindent megtesznek majd azért, hogy elérjék az általuk ellenségnek minősített, uralmukra nézve veszélyt jelentő baloldali személyiségek médiabeli szereplésének azonnali betiltását.
Ha ez nem sikerülne, akkor személyük (vagy családjuk) besározását, egzisztenciájuk ellehetetlenítését bértollnokok - s ha kell, e célra idomított (vagy önkéntesen idomuló) nyomozó,- illetve vádhatóság szíves közreműködésével (még ha a gyanú alaposságának, avagy a vádbeli cselekmény bizonyításának nem tudnának eleget tenni, akkor is,?történelmi tapasztalatokból? tudhatóan: a huzamos ideig tartó meghurcolás, vagy a rágalmazás önmagában elegendő akár a legbátrabbak "kikészítéséhez". De ha a vezér és lakájai által ellenségnek vélt (merthogy kétszeri elverése óta Orbán és szárnysegédei baloldalon, balközépen ellenfelet nem, csak ellenséget képesek látni a hozzájuk képest (akárcsak félig-meddig, vagy éppen látszólag) másként gondolkodó és megnyilvánuló ?valaki?vállalja, hogy neki/nekik paríroz, akkor jöhet.
A harmadik "B" a beterelés a Fidesz és a hűbéresek (a KDNP-s ájtatos mamelukok, az MDF-disszidensek csipet-csapata, a magukat kisgazdaként eladó aszfaltkoptatók társasköre, stb.) aklába. (Ott meg csak akkor és csak úgy lehet bégetni, ahogy a "gazda", a minden titkokat tudó, egy szem szegődtető tiszttartója és az uraság felcsuti - modorosan "zöld" - udvarházába is bejáratos számadó és öregbojtár megengedi.)
Sokan leírták napjainkban: a jövő (már a választási kampány előtt) elkezdődött. ’’Csatlakozom az előttem szólókhoz? azzal, hogy a "betilt, besároz, beterel" metódussal a Fidesz ha hatalomra kerül és (megint csak: ha hagyjuk, 4 évig) uralkodni fog, nem a jövőt kezdte/kezdi el, hanem a konzervatívoknál is ósdibb, retrográd módon, a zsákutcás múltat folytatja.
dr. Györky Zoltán
cimkék: betilt, beterel, besároz