Belföld | választás 2014 összefogás
2014. január 18. 10:02

A baloldali összefogás lehetőség

Pachmann Péter kérdésére, miszerint Gyurcsány Ferenc személye valóban kontra produktív-e, Mesterházy azt válaszolta, ez csupán a kormány eszköze, vagyis rendszeresen nyúlnak ehhez a témához azt bizonygatva, mennyire elavultak az ellenzék emberei. Az MSZP elnöke úgy véli, mivel Orbán Viktor az, aki a legrégebb óta van jelen a magyar politikában, a Fidesz a leginkább begyöpösödött párt, ahol megújulásra lenne szükség.

A baloldali összefogást egyfajta lehetőségként kínálják a választópolgárok számára, ha úgy döntenének, le szeretnék váltani a kormányt. Az öt különböző szemléletet valló csoport munkájában és döntéshozatalában a többségi álláspont lesz a meghatározó, a kisebbség pedig tudomásul veszi, hogy kompromisszumokra a koalíción belül is szükség van.

Ami a paksi atomerőmű bővítését illeti, az MSZP úgy véli, a Fidesz mindenkit kihagyott a döntésből, aminek a célját is megindokolta Mesterházy Attila a Mokkában.