A Fidesz milliárdokat lop vissza a családoktól

A Fidesz egy ócska tolvaj trükkel milliárdokat lop vissza abból a pénzből, amit papíron már egyszer odaadtak a gyerekeknek és a magyar családoknak – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A gyermekétkeztetési források megcsapolása az Orbán-kormány számára rutinná vált: 2014 végén 2,6 milliárd forintot loptak vissza az önkormányzatok gyermekétkeztetési támogatásából, míg 2015 végén 3,7 milliárdot vettek el ebből a pénzből, így jutott Monor városának 1,5 milliárd sportcsarnoképítésre, és 1,2 milliárdot kapott Hódmezővásárhely, valamint 20 millió forinthoz juthatott hozzá Alcsútdoboz – tette hozzá a politikus.


Bangóné Borbély Ildikó kifejtette: ezek után kiderült, hogy a családi pótlékot is megcsapolta az Orbán-kormány, ugyanis onnan 2,1 milliárd forintot csoportosítottak át, melyből közel másfél milliárdot kap a Nemzetgazdasági Minisztérium eszközbeszerzésre, a maradék 704 millió pedig az egyházakhoz kerül és rendezvényekre költhetik.


Az MSZP tolvajlásnak tartja, hogy a Fidesz suttyomban visszaveszi azt a csaknem 6 milliárdot, amit a gyerekeinkre kellett volna költenie - hangsúlyozta.


Bangóné Borbély Ildikó szerint a kormány statisztikai módszerekkel fogja harmadolni a rászoruló gyermekek számát, így míg évközben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult 550 ezer gyereknek jár az ingyenes étkezés, addig a szünidőben csak a 208 ezer halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek jár az ingyenes étkezés.

Kapcsolódó párttagok