Kúria devizahitelesek
2013. december 20. 17:36

A kormány gyáva, nem a Kúria

Szanyi Tibor pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz-kormány egyetlen érdemi, a problémát társadalmi méretekben orvosló intézkedést sem hozott a bajba jutott devizaadósok helyzetének megkönnyítésére, csak a jómódúakat segítette.

A kormány nem cselekszik, noha ez lenne a dolga, és a parlamenti többsége is megvan hozzá, ehelyett gyáván "próbálja mások szervével verni a csalánt, ez esetben a Kúriáéval" - fogalmazott a szocialista politikus.

Hozzátette: a kormány azt várta, hogy majd a Kúria elvégzi helyette úgymond a piszkos munkát, ám a bíróság egy jogállamban nem veheti át a kabinet szerepét. Ez nem is történt meg, "a jogállam még holtában is visszarúgott, pofán rúgta Orbánék kormányát" - jelentette ki.

Az MSZP szerint törvényileg kellene lehetővé tenni, hogy minden devizahiteles újratárgyalhassa a maga szerződését, akár úgy, hogy egy másik pénzintézethez viszi át a hitelét - közölte a párt elnökségi tagja.

Arra, hogy Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke pénteken azt mondta, a szocialistáknak mindig, amikor a devizahitelek ügyében megszólalnak, először bocsánatot kellene kérniük az emberektől, mert az egész problémát ők okozták, Szanyi Tibor így válaszolt: "csak egy dolog miatt vagyok képes bocsánatot kérni az emberektől, hogy még nem fogtam be két kézzel Kósa Lajos mocskos száját, de lehet, hogy ezt kéne csinálni".

"Ez az ember volt az, aki elindította a lavinát, aki meglökte a lejtőn az árfolyamot" - jelentette ki, megjegyezve: Kósa Lajos maga is tízmilliós nagyságrendben vett fel devizahitelt, a haszonélvezője volt ennek és az adósmentésnek is.