mszp.hu | Belföld | Lázár János Quaestor
2015. december 10. 16:26

A kormány úgy tesz, mintha a Quaestor nem is működött volna

Lázár Jánosnak nem áll jól a bagoly szerep – állapította meg Szakács László, válaszolva a miniszternek a legutóbbi kormányinfóján elhangzott, a Quaestor-károsultakkal kapcsolatos véleményére.

A politikus sajtótájékoztatóján „bagoly mondja verébnek” helyzetként értékelte, hogy Lázár János gyors meggazdagodásról és kamathajhászásról beszélt a Quaestor-ügy károsultjainak követeléseivel kapcsolatban. Mint mondta, a miniszter elfelejti, hogy a Quaestor legnagyobb ügyfele a magyar kormány volt, hiszen a Külgazdasági és Külügyminisztérium 3 milliárd 800 millió forintot tartott a cégben, és a Földművelésügyi Minisztérium elúszott félmilliárdjáról is elegánsan hallgatnak.

Az Alkotmánybíróság határozata után benyújtott törvénymódosításról Szakács László úgy vélekedett, hogy azzal a kormány meg akarja szabadítani a Quaestor egykori ügyfeleit 9 év kamataitól. Teszi ezt annak ellenére, hogy a károsultak jogkövető állampolgárként minden évben befizették a kamatadót és az egészségügyi hozzájárulást – mondta a képviselő, aki szerint az méltánytalan lenne. Megjegyezte, az is érthetetlen, hogy miképp került a tervezetre a 2008. január elsejei dátum. Ezek szerint tehát a gombhoz varrták a kabátot, és annak alapján állapították meg az időpontokat, hogy mennyit akarnak kártérítésre költeni.

Aki tehát most Quaestor-károsult, az az ígéretek ellenére károsult is marad – jelentette ki, hozzátéve, hogy a törvény így elfogadhatatlan, mert vissza akarják fogatni az idő kerekét 2007-ig, és úgy tesznek, mintha a Quaestor egyáltalán nem is működött volna.

Szakács László módosító javaslatot nyújtott be a törvényhez, amiben kezdődátumként 2015. április 22. szerepel, hiszen a Quaestor-csoport felszámolása ekkor indult el, és nem 2008 januárjában. A kormánytól pedig azt kérte, ne falazzon tolvajoknak a kárvéglegesítési törvénnyel, és ne a bankok, a brókerek pártján álljanak a károsultak helyett.

A sajtótájékoztatón a Quaestor-károsultakat Kálmán-Pikó István képviselte, aki elmondta, hogy a mostani törvényjavaslatot újabb megkárosításnak tartják. Mint mondta, az Alkotmánybíróság döntése nem szólt arról, hogy ekkora levonásokra lenne szükség. A kormány állításaival szemben az sem igaz, hogy a kisbefektetők ezzel a javaslattal a pénzükhöz jutnak. Úgy vélte, hogy a javaslat a Quaestor régi ügyfeleit diszkriminálja.

Kapcsolódó párttagok