mszp.hu | Belföld | népszavazás voks 2016 | Matolcsy-akták
2016. május 09. 14:56

A népnek joga van véleményt mondani

Az MSZP civil szervezetekkel együttműködve rekord gyorsasággal gyűjtötte össze a szükséges, több mint százezer aláírást ahhoz, hogy ugyanazon a napon kerüljön sor a kormány népszavazására és a fideszellenes népszavazásra – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfői napirend előtti felszólalásában.

Az MSZP elnöke azt mondta: a kormány eddig nem mert szembe nézni azzal, hogyan is néz ki az a Magyarország, amelyik nem az Országgyűlés üléstermében van, viszont szeretne véleményt mondani a Fidesz kormányzásáról.

Egy napon és egy lapon dönteni ésszerű és egyszerű, hiszen felesleges elkölteni plusz 6 milliárd forintot, amikor az országban számos területnek lenne szüksége erre a pénzre – fogalmazott a pártelnök

Tóbiás József kijelentette: a jogállam alapvető tétele a népszavazás, a részvételi demokrácia erősítése, és bár ez a Fidesz-KLDNP-nek is érdeke lenne, most mégis félelméről és rettegéséről ad tanúbizonyságot a kormányzó pártszövetség, amikor pénzügyi, adminisztratív eszközökkel igyekszik ellehetetleníteni, hogy a kormánnyal szemben állók véleményt mondjanak.

A kormány népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban azt mondta, a Fidesz-KDNP nem a menekültekről akar beszélni, hanem a valóságot igyekszik eltakarni, azt, hogy az MNB-ben Matolcsy sajátjaként kezeli a köz pénzét, Polt Péter legfőbb ügyész pedig asszisztál ehhez.

A kormány a saját hatalmát szeretné bebetonozni, és el akarja takarni gazdasági elitjének a törvényesített lopásait – tette hozzá.

Tóbiás József leszögezte: az aláírásgyűjtés folytatódik, és lesz valódi népszavazás, amely a kormány elmúlt hat évéről fog szólni

Kapcsolódó párttagok