Belföld | nav-botrány
2013. december 20. 17:05

A parlament összehívását követeli az MSZP

Szanyi Tibor azt mondta: azzal, hogy csütörtökön házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András korábbi adóhivatali dolgozónál, a "fideszes maffiakormány" megmutatta az igazi arcát.

Megfogalmazása szerint a nyomozók "Rákosi Mátyás időszakát meghazudtoló" módon törtek rá Horváth Andrásra, aki pedig eddig is együttműködött a hatóságokkal.

Szanyi Tibor hozzátette: az egykori NAV-munkatárs állítása szerint korábban minden, birtokában lévő információt megosztott a Fidesz vezető politikusaival, de süket fülekre talált, ezért a nyilvánossághoz fordult, mire "a kormány lecsapott" rá, és meg akarja félemlíteni.

Az MSZP elnökségi tagja közölte, nem tudják, mit rejt Horváth András lefoglalt zöld dossziéja, de valószínűsítik, hogy az egykori adóhivatali dolgozó igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy bizonyítékai vannak az adócsalásokra.

Szerinte a kormány bűnös módjára viselkedik, leleplezte önmagát, és a házkutatással minden bizonyítékot a saját kezébe vett.

Éppen ezért - folytatta - az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés összehívását hétfőre vagy a két ünnep közötti időpontra, illetve hogy a parlament ez alkalommal hallgassa meg Pintér Sándor belügyminisztert és Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, és ha szükséges, éljen további kezdeményezésekkel.

Az MSZP egyúttal újból beterjeszti az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentéséről szóló javaslatát, mert is elejét lehetne venni az áfacsalásoknak.