Adjon garanciát az Országgyűlés a vasárnapi nyitvatartásra!

Most bizonyíthatja mindenki, hogy a munkavállalók pártján áll-e.

Tóbiás József hétfői sajtótájékoztatóján követelte, hogy az Országgyűlés vállaljon garanciát arra, hogy három évig nem módosítja a vasárnapi nyitvatartást, ugyanúgy, mintha népszavazás döntött volna a kérdésben.

Pártunk elnök-frakcióvezetője figyelmeztetett, hogy három miniszter máris egyértelművé tette: keresik a megoldást, hogy miképp lehet újra bevezetni a vasárnapi boltzárat. Ez ellentétes azzal az akarattal, amit egy népszavazás során megismerhettünk volna – jelentette ki.

Tóbiás József jelezte, hogy a szocialista frakció már benyújtotta az ezzel kapcsolatos hároméves moratóriumra vonatkozó javaslatát.

A politikus egyértelművé tette, hogy a vasárnapi 100 százalékos bérpótlékot azért törölték el, hogy ezzel büntessék a munkavállalókat. Természetesen a Magyar Szocialista Párt követeli ennek visszaállítását.

Tóbiás József leszögezte, hogy eközben a közszférával kapcsolatos fizetésemelési követelések továbbra is érvényesek: valódi fizetésemelésre van szükség, amely biztosítja a hétköznapok biztonságát és azt, hogy nem lesznek kiváltságosok az országban, akiknek külön törvények biztosítják a fizetésemelést.

A sajtótájékoztató második részében pártunk alelnöke, Lukács Zoltán bejelentette, hogy az MSZP átfogó módosítást nyújtott be a Munka törvénykönyvéhez, ami tartalmazza a 100 százalékos vasárnapi bérpótlékot, amely minden vasárnap dolgozónak járna, nem csupán a kiskereskedelem munkavállalóinak. Hogy ez ne terhelje túlságosan a munkaadókat, a javaslat tartalmazza, hogy a bérpótlék csak 50 százalékáig legyen járulékköteles.

A politikus elmondta, hogy a módosító javaslat arra is vonatkozik, hogy a munkaidő napi 8, heti 40 óra lehet, kivéve nagyon indokolt eseteket, de akkor sem mehet napi 12, illetve heti 60 óra fölé, és a munkaidőkeret is csak fél évre előre lenne meghatározható a jelenlegi egy év helyett. Szintén fontos változtatás lehet, hogy a módosítás után a munkavállalót nem lehetne havi kettőnél több vasárnapi munkavégzésre kötelezni: ennél többre csak a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodásával legyen lehetőség.

Most lehet bizonyítani: aki ezt a javaslatot megszavazza, az a munkavállalók oldalán áll, aki pedig nem, az velük szemben – jelezte a Lukács Zoltán, hozzátéve, hogy két hónap állna mindenki rendelkezésére, hogy a módosításokra felkészülhessen.

A sajtótájékoztató zárásaként a képviselő elmondta, hogy a kormány két év után újra összehívta a versenyszféra konzultációs fórumát: kedden arról akarnak tárgyalni, hogy eltöröljék a szombati – 50 százalékos – készenléti bérpótlékot is. Mint mondta a kormánynak erre azért van szüksége, mert a MÁV-ot egy perben 5 milliárd forint kifizetésére kötelezték, és inkább meg akarják szüntetni a jogi lehetőségét a kifizetésnek, mint hogy kiegyenlítsék a számlát.

Munka és megélhetés

2017-11-09 21:33