Az Ab elé kerül az önkormányzati törvény módosítása

Az MSZP - miután összegyűjtötte a parlamenti képviselők több mint negyedének aláírását - az Alkotmánybíróságtól kéri az önkormányzati törvény közelmúltban elfogadott, Fővárosi Közgyűlést érintő módosításainak eltörlését.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a szükséges 50 helyett 57 képviselő, köztük függetlenek, LMP-sek és jobbikosok támogatták a szocialisták kezdeményezését, amelynek célja, hogy a Fővárosi Közgyűlést a Fidesz szándékával ellentétben ne a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bekerülő politikusok adják.

A Fidesz "nyílt háborút" folytat Budapest ellen, "politikai és gazdasági szőnyegbombázást végezve a város érdekei ellen" - fogalmazott Horváth Csaba.

Azt mondta, azért vált szükségessé az Alkotmánybírósághoz fordulni, mert Áder János köztársasági elnök a "Fidesz pártkatonájaként" megvédte a "Budapest tönkretételéhez hozzájáruló törvénymódosítást".

Tóth Bertalan országgyűlési frakcióvezető-helyettes szerint az elfogadott módosítás amellett, hogy illetlen módon a választás előtt néhány hónappal változtat a választási szabályokon, kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálja. Az MSZP éppen ezért azt várja az Alkotmánybíróságtól, hogy kimondja: az alaptörvénnyel ellentétes az önkormányzati törvénymódosítás Fővárosi Közgyűlést érintő rendelkezése, mivel az alapján a helyi önkormányzati képviselőket nem közvetlenül választanák a fővárosiak - fejtette ki Tóth Bertalan, aki szerint az is alkotmányba ütköző, hogy a különböző kerületek szavazati súlya között akár ötszörös különbség is tapasztalható.

Horváth Csaba szólt arról is, hogy bár a Fidesz budapesti választási győzelmének bebetonozására készül, "nincs olyan matematikai képlet", amely ezt garantálná a kormánypártnak, és reményei szerint a baloldal nyeri majd az őszi voksolást.

Kérdésre válaszolva Horváth Csaba megerősítette, nem lépett vissza a főpolgármester-jelöltségtől, így a mai napig ő az MSZP jelöltje a posztra.

A parlament június 10-én fideszes és KDNP-s képviselők javaslatára fogadta el azt a törvénymódosítást, amely alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és ezentúl a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét.