Az MSZP a miniszterelnököt kérdezi az EU-támogatások felfüggesztéséről

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ) kormánybiztosként vezető Lázár János miniszterelnökségi államtitkár hétfőn jelentette be, hogy a kormány akciótervet dolgoz ki a 2007-2013-as időszak uniós forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU a 15 magyar operatív programból 13-at egyelőre nem finanszíroz.

Harangozó Gábor, az MSZP elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár János a Csányi Sándorra, az OTP elnök-vezérigazgatójára tett megjegyzésével próbálta elfedni ezt a tényt. Ráadásul - folytatta - az államtitkár 500-600 milliárd forintos forrásvesztés veszélyéről beszélt, valójában azonban 1200-1500 milliárd forintot kellene még lekötni.

A szocialista politikus hozzátette, lényegében minden uniós fejlesztési támogatás szünetel, a fennmaradó két program közül ugyanis az egyikből a fizetéseket osztják az NFÜ-ben, a másik pedig a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, amelyből már minden pénz elfogyott.

Felidézte, hogy Orbán Viktor két éve disznóólhoz hasonlította, átláthatatlannak és korruptnak nevezte a pályázati rendszert. Ugyanakkor az Orbán-kormány volt az, amely előbb másfél évre leállította az operatív programokat, eltávolítatta az NFÜ-ből a szakembereket, és Petykó Zoltánt, a Közgép Zrt. felügyelőbizottsági elnökét állította a fejlesztési ügynökség élére - jelentette ki.

Harangozó Gábor hozzátette: a kormány ezután fejlesztési kormánybizottságot hozott létre a miniszterelnök vezetésével, így a legfontosabb döntéseket a pénzosztásról Orbán Viktor irányításával hozzák meg.

Az MSZP-s politikus erre hivatkozva több kérdést tett fel a kormányfőnek. Köztük azt, mióta ismeri az Európai Bizottság kifogásait, pontosan mik a kifogások, melyik operatív program mikor állt le, és miért nem tájékoztatták előbb a közvéleményt.

Rákérdezett, van-e összefüggés a Közgép "közbeszerzési sikerszériája" és az útfejlesztési támogatások felfüggesztése között. Megkérdezte, ki felelős a mulasztásokért, és hogy történt-e már felelősségre vonás.

A szocialista politikus szerint Csepreghy Nándor, fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkár egy pénteki interjúban voltaképpen azt állította, hogy pályázatírók megvehetik a döntéshozókat, és tisztességtelen előnyhöz juttathatnak pályázókat. Erre hivatkozva Harangozó Gábor azt kérdezte, született-e feljelentés emiatt.

Az ellenzéki politikus közölte, az uniós aggályok megismeréséért kérdéseket intéztek az Európai Bizottság illetékes főigazgatójához is.

Az MTI kérdésére, hogy van-e információja a lehetséges uniós kifogásokról, Harangozó Gábor azt mondta, fejlesztéspolitikai szakemberek tájékoztatása szerint előfordult például, hogy egy pályázat esetében sorsolással akartak dönteni a nyertesről, de a brüsszeli ellenőrzés kiderítette, hogy végül sorsolás sem történt. Piaci pletykák szólnak arról is, hogy előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben vannak olyanok, akik pályázóknak azt ígérték, tíz százalékért elintézik, hogy nyerjenek - mondta, hozzátéve, hogy épp azért fordult a miniszterelnökhöz, hogy ezeknek az információknak utánajárjon.