Az MSZP feljelentést tesz a HungaroControl egy "álcivil" szervezetnek adott támogatása miatt

Az MSZP feljelentést tesz hűtlen kezelés és orgazdaság miatt ismeretlen tettes ellen, mert a HungaroControl támogatást adott "egy álcivil szervezetnek" - közölte a párt sajtófőnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Nyakó István a Teve utcai rendőrszékház előtt elmondta, az állami tulajdonú légiforgalmi szolgáltatásokat nyújtó cég 320 millió forintot juttatott a Polgárok Házát is fenntartó alapítványnak, a Szövetség a Nemzetértnek.
    
A politikus elmondta, az alapítvány könyvvizsgálója szerint is aggályos ennek a pénznek felhasználása.
    
Felmerül a tiltott pártfinanszírozás lehetősége, ezért az MSZP feljelentést tesz - közölte Nyakó István.
    
Emlékeztetett arra, hogy egy hasonló ügyben, az állami MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Civil Összefogás Fórumnak adott félmilliárd forintos támogatása ügyében is feljelentést tettek, mert az állami cégnek nem feladata ilyen szervezetek támogatása. 
    
A sajtófőnök közölte, a két hónappal ezelőtt tett feljelentésükre a rendőrség nem válaszolt, nem jelezte, hogy elindult-e a nyomozás.
    
Szerinte nemcsak az ügyészség, hanem a rendőrség is pártszolgálatban áll, legalábbis akkor, amikor fideszes érintettek vannak a csalók, a hazugok és a tolvajok között. Hozzátette: "a rendőrség politikai vezetése nem közszolgálatban, hanem pártszolgálatban áll".
    
Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője is azt kifogásolta, hogy egy metróajtóba szorult fadarab miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság negyvennyolc órán belül nyomozást rendelt el. Semmi jele nincs viszont annak, hogy nyomoznának a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online jegyértékesítési rendszere miatt - tette hozzá.
    
Ráadásul szerdán az is kiderült, a BKK közbringarendszerébe (Bubi) regisztrált 5600 ember adata is kikerült a cégtől, azaz az online jegyértékesítést igénybe vevőkkel együtt összesen csaknem 10 ezer ember adata került veszélybe - mutatott rá az ellenzéki politikus.
    
Szaniszló Sándor szerint Tarlós István főpolgármesternek döntenie kell, vagy "ő maga veszi a kalapját", vagy azonnali hatállyal meneszti Dabóczi Kálmánt, a BKK vezérigazgatóját.
    
Arra is felszólította a főpolgármestert, indítson biztonsági felülvizsgálatot azoknál a fővárosi cégeknél, hivatalokban, ahol a budapestiek adatait kezelik.
 

Szociális demokráciát!

Orbán Viktor 2010 után nemcsak felszámolta a liberális demokráciát, de 2014-ben az illiberális demokrácia korát is büszkén bejelentette. Azért tehette meg mindezt érdemi ellenállás nélkül, mert a 2010 előtti magyar köztársaság nem számíthatott az emberek érzelmi azonosulására és tömeges, aktív politikai támogatására.
2018-02-17 12:30

Tegyünk igazságot!

2017-12-19 00:37