Belföld | tisztújítás 2014 kongresszus
2014. május 31. 12:11

Az MSZP választmánya elrendelte a teljes tisztújítást

Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát - jelentette be Botka László választmányi elnök szombaton. A pártot július közepéig Botka László vezetésével az országos választási bizottság irányítja.

Botka László közölte: a párt választmánya egyhangúlag hozta meg döntését a tisztújításról.

Az átmeneti időszakra az MSZP-t - az alapszabálynak megfelelően - az ovb vezeti - közölte, megjegyezve, hogy a választási bizottságot mint választmányi elnök ő vezeti július 19-éig. Megjegyezte, hogy a választmány megerősítette a bizottság kilenc tagját is.

Ismertette, hogy a választmány elfogadta a kongresszus szervezésének szabályait is, így június 1-jétől 30-áig a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket. Másfél hét múlva indulhat az országos tisztségre pályázók helyi kampánya, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának írásbeli ajánlását - mondta.

Botka László hangsúlyozta, a tisztségre pályázóknak ismertetniük kell programjukat a tagsággal.

Úgy fogalmazott, azt remélik a következő másfél hónaptól, hogy dinamizálni fogja nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész baloldali közösséget, és most már nem arról beszélnek, mi az oka a vereségnek, hanem megkezdődik az MSZP újjáépítése.

Mint mondta, egy ellenzéki párt számára a választások utáni időszak mindig lehetőség és kötelezettség, hogy újraépítse magát. Az MSZP-ben az újjáépítés a szombati nappal elkezdődött - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Botka László azt mondta, Mesterházy Attila lemondott pártelnök az ülésen megköszönte az elmúlt években kapott támogatást, és jelezte, hogy az MSZP sikeréért akar dolgozni, valamint sok sikert kívánt a következő pártvezetőségnek. Mesterházy Attila biztosította a pártot, hogy a mindenkori vezetők számíthatnak a munkájára - mondta, hozzátéve, hogy a választmány vastapssal köszönte meg a munkáját.

Kérdésre válaszolva Botka László azt mondta, a vita konstruktív és a jövőről szól.