MTI/mszp.hu | Belföld | népszavazás NVB NVI
2016. augusztus 19. 17:42

Az NVB szerint a kormány kampányolhat és akár hazudhat is

A Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán azt mondta, a Kúriához fordulnak, hogy érvényesíteni lehessen annak a több mint 20 ezer választónak az akaratát, akit az NVI nem tudott azonosítani, így nem lett meg a népszavazás kiírásához szükséges mennyiségű érvényes aláírás.
Mint mondta, korábban születtek bírósági döntések arról, hogy a választói akarat érvényesítéséért a személyi szám mellett más azonosítási módokat is érvényesíteni kell. Hozzátette: azért is kell jogorvoslatot benyújtaniuk, hogy más népszavazásnál ne lehessen az azonosíthatóság hiányára hivatkozva megtagadni egy aláírás érvényességét.
 
A politikus jelezte: a földügyi népszavazás kérdése nem pénteken, a bizottság ülésén dőlt el, hanem csütörtökön, amikor Lázár János bejelentette, hogy szeptemberben törvénnyel zárják le a földértékesítést. 
 
Olyan kérdésben nem lehet népszavazást tartani, amely eldőlt - jegyezte meg.
 
Az NVI döntött Nemény András beadványának sorsáról is. Az MSZP elnökségi tagja ugyanis arra volt kíváncsi, hogy a kormány állíthat-e valótlanságot egy népszavazással kapcsolatban.
 
A választási bizottság ez ügyben kimondta: a kormány kampányolhat a saját maga által kezdeményezett ügyekben és "hazudhat is" - fogalmazott Gőgös Zoltán.

Kapcsolódó párttagok