Belföld | menekültügy bevándorlás
2015. augusztus 26. 15:46

Az Orbán-kormány politikai értelemben megbukott

Az MSZP öt konkrét intézkedést javasol a menekülthullám kezelésére - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Harangozó Tamás azt mondta, a kormány a magyar-szerb határ közvetlen közelében, lakott területen kívül azonnal létesítsen nagy kapacitású ideiglenes menekülttáborokat. A menekültek ellátását és a menekültkérelmek elbírálását helyben kell megszervezni, a táborokban jelen kell lenniük a rendőrség, a bevándorlási hivatal és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársainak - fejtette ki, kitérve arra is, hogy az ide érkezők egészségügyi szűrését is el kell végezni ott.

Hozzátette: készenléti rendőrség egységeit azonnal vezényeljék le a határra. Ez a több mint ötezer fős szervezet azért van, hogy rendkívüli helyzetekben nagy létszámú rendőri erőt lehessen kiállítani anélkül, hogy a napi közbiztonsági feladatok ellátásától rendőröket kelljen elvonni - mutatott rá.

A katasztrófavédelem keretében működő polgári védelem kapcsolódjon be a menekültekkel összefüggő feladatok ellátásába - javasolta az ellenzéki politikus, aki azt is kérte, hogy a kabinet a honvédelmi, illetve nemzetbiztonsági bizottság jövő heti együttes ülésén számoljon be az elmúlt hónapok tevékenységéről, a következő hónapok terveiről, illetve egy zárt ülésen a várható menekültáradatról. Ne politikai haszonszerzésre használja a kormány az ülést - kérte.

Harangozó Tamás azt mondta, a válságot a gyökerénél kell kezelni. Ezért felszólította Orbán Viktort, hogy "tegye félre szabadságharcos énjét", és azonnal kezdjen tárgyalásokat a menekültkérdésben érintett uniós tagállamokkal. Ezek között említette Olaszországot és Görögországot, illetve a célországokat, Németországot, Ausztriát, Franciaországot, Svédországot.

Mint mondta, a válság sújtotta régiókban kell elősegíteni a normális élet feltételeit humanitárius, gazdasági és végső esetben katonai eszközökkel.

Értékelése szerint a magyar honvédség bevetésének ötlete a déli határon egyértelmű jele annak, hogy Orbán Viktor kormánya politikai értelemben megbukott és teljesen alkalmatlan a menekültválság kezelésére. Kérdésre válaszolva azon véleményének adott hangot, hogy a hatályos alaptörvény és honvédelmi törvény alapján nem vethető be a honvédség békeidőben az ország területén lévő konfliktusok kezelésére.

Arra a kérdésre, hogy támogatnának-e egy ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást, Harangozó Tamás közölte, amíg nem látják a javaslatokat, nem tud nyilatkozni erről.

Harangozó Tamás szerint a kormány most azokat a javaslatokat valósítja meg, amelyeket az MSZP nyár elején javasolt. Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták 22 milliárd forint átcsoportosítását kezdeményezték a rendészeti szervek és a menekültügyi rendszer megerősítésére, illetve javaslatot tettek arra, hogy szigorúbban büntessék az embercsempészést.

Megjegyezte, Gulyás Gergely (Fidesz) akkor azzal vetette el az MSZP-s javaslatokat, hogy azok bevándorláspártiak.