Az Országgyűlésnél a megoldás a gyermekéhezésre

Az MSZP számára az egyetlen elfogadható szám a gyermekéhezéssel kapcsolatban a nulla – mondta sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó.

Országgyűlési képviselőnk kijelentette: kerül, amibe kerül, ezt a problémát a kormánynak meg kell oldania. Ezért tegnap benyújtottuk azt a módosító csomagot, ami megoldást kínál – tette hozzá, majd felszólította az összes parlamenti pártot, hogy támogassa a kezdeményezést, és szavazzon igennel a módosító csomagra, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a munka.

A benyújtott módosító javaslat tartalmazza többek között, hogy a rászoruló gyermekek számára az állam az év minden napján biztosítsa a napi egyszeri meleg étkezést. Így a gyermekek nem csak iskolai időben, hanem hétvégén és a szünidőben is meleg ételhez jutnának. Akik pedig még nem járnak bölcsődébe vagy óvodába, a költségvetés támogatásával az önkormányzatokon keresztül kapnának segítséget.

Folytatni kell az egyeztetéseket a civil szervezetekkel és a társadalom minden szereplőjével – közölte az MSZP álláspontját Bangóné Borbély Ildikó.

A népjóléti bizottság legutóbbi ülésén történtekkel kapcsolatban a politikus úgy vélekedett, hogy ott értelmetlen bohózattá silányították ezt a súlyos problémát. Ezért szerinte Selmeczi Gabriellának le kell mondania a testület elnöki tisztéről, ugyanis folyamatosan hazudik. Nyilatkozatában mentegette képviselőtársát, Csöbör Katalint, akinek a nevét most mindenki megtanulta Magyarországon. Selmeczi Gabriella azt állította, hogy Csöbör Katalin a nemzeti minimum koncerten írta alá az országgyűlési határozati javaslatot, de ez Bangóné Borbély Ildikó szerint hazugság. Csöbör Katalin annyira meghatódott a koncerten, hogy azonnal nyilatkozott a maga és a kormánya nevében a kezdeményezés támogatásáról – jegyezte meg a szocialista képviselő.

Kapcsolódó párttagok