Baj, ha a kormány stratégiai partnerei is elbocsátanak

Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a Jabil Circuit Magyarország Kft. csaknem hétszáz embert bocsát el decemberben.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány márciusban stratégiai megállapodást kötött az elektronikai bérgyártó vállalattal, amely milliárdos támogatást is kapott, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pedig arról beszélt, hogy Magyarország lesz Európa termelési központja.

Gúr Nándor szerint nagy bajról árulkodik, hogy alig több mint fél év elteltével a cég majdnem hétszáz ember elbocsátásáról döntött. Az MSZP-s politikus azt mondta: a stratégiai megállapodások lényege az lenne, hogy dinamizálják a gazdaságot és új munkahelyeket eredményezzenek.

Közölte: a szocialisták ennek érdekében kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát folytatnának, csökkentenék a munkára rakódó járulékterheket és megszüntetnék az egykulcsos adórendszert.

Gúr Nándor kitért arra is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedden arról beszélt, a gyed extrához hasonló kedvező szabályozás még nem született a kismamák számára.

A szocialista politikus ezzel kapcsolatban közölte: épp az Orbán-kormány szüntette meg 2011-ben azt, hogy a kismamák korlátozás nélkül dolgozhatnak a gyes folyósítása alatt, most pedig - szerinte helyesen - ezt a lehetőségét állítják vissza.