Belföld | választás 2014 összefogás
2014. január 08. 17:00

Bajnai Gordon támogatja Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét

Közös listán, közös miniszterelnök-jelölttel indul az MSZP és az Együtt-PM a 2014-es országgyűlési választáson. A miniszterelnök-jelölt személyét az MSZP választmánya és kongresszusa teheti hivatalossá. Így Mesterházy Attila lehet az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje és Orbán Viktor kihívója.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon világossá tette, megszületett a demokratikus oldal összefogása a Fidesz-kormány leváltására. Az MSZP – Együtt-PM azonnali tárgyalásokat kezd a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval. Mindkét pártelnök megerősítette, szeretnék, ha a közös lista a DK részvételével jönne létre.

Mesterházy Attila emlékeztetett, a DK részéről többször elhangzott, hogy közös lista és közös miniszterelnök-jelölt kell: „ezt az igényt a mi megállapodásunk kielégíti.”


Bajnai Gordon kijelentette, nem pártegyesülésről van szó, mindenki megőrzi identitását. „A közös lista a sokféle gondolkodású, és kormányváltásra készülő szavazó közös célját szimbolizálja” – tette hozzá.

Mesterházy Attila hangsúlyozta, az ország társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára ez a szövetség kínál megoldást. „Győzelmünkkel igazságosabb, biztonságosabb lés jobb életet nyújthatunk a magyar emberek számára. Ez a kormány rombol, mi pedig építeni fogunk.”