Belföld, Gazdaság | Közgép recesszió egykulcsos adó
2012. október 16. 12:57

Befektetések helyett kifektetés

Mint mondta, az épületek építésénél a visszaesés csaknem 11 százalék, míg az egyéb építményeknél egyszázalékos növekedés tapasztalható, aminek szerinte elsősorban a Közgép Zrt. örülhet, a többi építőipari vállalkozás viszont alig jut megrendeléshez.

Az év első nyolc hónapjában a termelés 7 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva - mondta az MSZP-s politikus.

Kitért arra, hogy az ipari termelés 0,8 százalékkal csökkent augusztusban 2011 azonos időszakához képest, és lassult a járműgyártás növekedési üteme is.

A szocialista politikus szerint mindezért, csakúgy mint a külföldi tőkebefektetők bizalmának megingásáért, a kormány gazdaságpolitikája okolható. Azt mondta: az egykulcsos adó nem váltotta be a kabinet reményét, hogy növekszik a fogyasztás, aki teheti, megtakarít, az átlagosnál kevesebbet keresők pedig rosszul jártak az adóváltozásokkal, ezért kevesebbet költenek. Ezt jelzi az is, hogy nőtt a közüzemi díjjal tartozók száma - mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a General Electric (GE) Lighting még ebben a negyedévben LED-lámpák gyártását kezdi meg Nagykanizsán, az üzleti szoftvereket és hardvereket gyártó amerikai Oracle pedig fejlesztési központot hoz létre Magyarországon, Józsa István elmondta: a tárgyalások mindkét esetben még a Bajnai-kormány alatt kezdődtek. Az Orbán-kormány alatt viszont alig született döntés új beruházásokról - jelentette ki.