mszp.hu | Belföld | NHKV szemétügy
2016. augusztus 05. 12:39

Bűzlik a szemétügy!

Ha a szemétszállítók úgy végeznék a munkájukat, ahogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodó Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), akkor az egész országot elborítaná a szemét – hívta fel a figyelmet az egyre égetőbb problémára Heringes Anita országgyűlési képviselő.

Pártunk elnökségi tagja emlékeztetett arra, hogy áprilisban központosították a hazai szemétszállítási díj befizetését, az erre a célra létrehozott nagy szemétközpont, az NHKV-t beiktatásával. Ez a kormányzati cég eddig képtelen volt kiállítani a lakosság számára a szemétszállításról szóló csekkeket, pedig az ott dolgozó 58 fő, havi közel 24 millió forintot visz haza, ez átlag 410 ezer forint – mutatott rá a politikus, megjegyezve, hogy mivel minisztérium épületében nem férnek, még külön irodát is béreltek nekik az adófizetők pénzén.

Heringes Anita kijelentette, hogy a számlázást, a díjbeszedést, a tartozások behajtását, a szemétszállítást eddig a helyi – többnyire önkormányzati – nonprofit cégek végezték.
Mint mondta, a mai napig nem zárult le a számlázásra és a kintlévőségek kezelésre irányuló közbeszerzés, így pedig nehezen fogják tudni kiküldeni augusztusban a számlákat. Kimondhatjuk: ez egy újabb, a hulladékgazdálkodás rendszerének szétverésére tett lépés – fogalmazott.

A lakosság így is nehezen tudta kifizetni a szemétszállítás díját, de ha az iskolakezdés hónapjában félévi díjjal csönget a postás, az reménytelen helyzetbe taszítja a lakosságot – figyelmeztetett a képviselő, hozzátéve, hogy a kormány nagyon sok pénzt vont ki a rendszerből, aminek most még ezt a nagy vízfejet is el kell tartania.

Az a minimum, hogy bocsánatot kérnek, hiszen április óta nem végezték el a munkájukat, és kilátástalan helyzetbe hozzák a lakosságot szeptemberben – jelentette ki Heringes Anita.

Mint ismeretes, országszerte csak a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyongazdálkodási Zrt. szedheti be a lakosságtól a hulladékszállítás díjat, ennek pedig egy részét szolgáltatási díj gyanánt visszaosztja a feladatot ellátó szolgáltatóknak. A központosított cég viszont április óta nem látja el feladatát, a szemetet elszállító cégek eddig egyetlen fillért sem kaptak az elvégzett munkájukért.

Kapcsolódó párttagok