Belföld | KSH gyermekszületés népességfogyás
2013. március 29. 11:50

Drasztikus méretű a születésszám csökkenése

Kormos Kata a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált adataira hivatkozott, amelyek szerint idén januárban 7450 gyermek született,  2,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2010-ben a legfőbb célkitűzések közé az államadósság csökkentését, a munkahelyteremtést és a népességszám növekedését sorolta. Ma már látszik, hogy mindhárom területen  csődöt mondott” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy amíg jelenleg éves szinten 89 ezer körüli a születések száma, addig a szocialista kormányok idején nagyjából százezer gyerek született minden esztendőben és ez a szám még a válság legsúlyosabb évében, 2008-ban sem esett 90 ezer alá.

A szóvivő a születések csökkenésének okaiként az egykulcsos adót, a családi adókedvezményt, a fizetős bölcsődéket, a devizahitelesek meg nem oldott problémáit, a fiatalok kilátástalanságát és az  ötletszerű kormányzást” nevezte meg.

Az MSZP kormányra kerülve minden intézkedést meg fog tenni annak érdekében, hogy a családoknak ne gazdasági alapon kelljen arról dönteniük, hogy vállalnak-e gyermeket – jelentette ki.