Belföld | tankönyv közoktatás
2013. augusztus 05. 12:48

Ez lenne a jobb tankönyvellátás?

Kunhalmi Ágnes elnökségi tag erről a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) budapesti épülete előtt tartott hétfői sajtótájékoztatóján beszélt.

Azt mondta: a tankönyvek nem lettek olcsóbbak, sőt az állami Könyvtárellátó a korábbi 11-13 helyett 20 százalékos árréssel terjeszti őket. Hozzátette, hogy utalvánnyal országosan csak húsz kijelölt postán és hét Kello-ponton lehet fizetni, illetve hogy a szülőknek a megszokottnál korábban, augusztus 15-éig ki kell fizetniük a tankönyvek árát.

Az MSZP-s politikus megjegyezte, hogy az államosítás előtt a tankönyvpiacon kisvállalkozások sora versenyzett egymással, ez azonban megszűnt, a Könyvtárellátó helyzete pedig független az általa nyújtott szolgáltatás minőségétől.

Kunhalmi Ágnes több kérdést tett fel a Könyvtárellátó ügyvezető igazgatójának, Arany László Tamásnak. A többi között arra vár írásos választ, miért kérik a szülőktől augusztus közepéig a tankönyvpénz befizetését, miért korlátozzák az utalványos fizetést, illetve hogy mi értelme volt az államosításnak, ha a Kello infrastruktúrája alkalmatlan a tankönyvellátásra, és számos alvállalkozót kénytelen bevonni a feladat elvégzésébe. Feltette azt a kérdést is, mi az oka annak, hogy emelkedett a tankönyvterjesztés árrése.

Kunhalmi Ágnes levele a Kello vezetőjének >>>