mszp.hu | Belföld | fekete kedd NVI
2016. március 19. 15:13

Fekete kedd - A magyar demokrácia ellen követtek el bűntényt

Botka László az MSZP választmányának elnöke szerint a magyar demokrácia egésze ellen elkövetett bűntény az, ami február 23-án a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt történt.

Botka László szombaton Budapesten pártunk választmányi ülésének kezdetén úgy értékelt: a Fidesz fizikai erőszakkal próbálja megakadályozni azt, hogy a demokrácia egyik legalapvetőbb és legősibb intézménye működjön Magyarországon. Ez jóval több, mint az MSZP és a magyar baloldal ügye, ez minden demokrata ügye - hangsúlyozta.
    
Hozzátette: konkrét bizonyítékok vannak arról, mi történt február 23-án az NVI előtt, ez pedig megerősíti azt, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a jogszabályokkal ellentétes döntést hozott.
    
A választmányon felszólalt a február végi események egyik főszereplője, Nyakó István, akit a Kúria szerint is akadályoztak jogai gyakorlásában, amikor a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését akarta benyújtani.
    
A politikus közölte, az MSZP és a baloldal azért dolgozik, hogy a nép visszaszerezhesse a népszavazáshoz való jogot, még lehetőleg idén dönthessenek a választók a vasárnapi boltzárról. Azon véleményének is hangot adott, hogy politikai megrendelés érezhető abban, hogy ötödjére akadályozták meg az MSZP boltzárral kapcsolatos kezdeményezését.
    
A választmányi ülésen lejátszottak egy, a február 23-án történtekről ipari kamerával rögzített, vágott videót.
    
Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke a látottakat úgy kommentálta, hogy az NVI előtt összegyűlt férfiak először Erdősi Lászlóné - a vasárnapi boltzárral kapcsolatban először népszavazási kezdeményezést benyújtó nő - kísérőjét sem engedték be. Miután telefonáltak, bemehetett a fiatal férfi - közölte.
    
Lukács Zoltán szerint az is látszik a felvételeken, hogy döntő pillanatban az egyik férfi megfogta Nyakó István vállát és visszahúzta.    
    
Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője megerősítette: a nyilvánosságra került új bizonyítékok alapján választási csalás történt, ezért követelik, hogy a NVB vonja vissza korábbi döntését, és hagyja jóvá a szocialisták vasárnapi boltzárral kapcsolatos kezdeményezését.
    
Reményét fejezte ki, hogy a rendőrség intenzíven nyomozni fog a megrendelő után is.
    
A pártelnök azt is megismételve, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását követelik, hogy világos legyen Kubatov Gábor Fidesz-alelnök, az FTC elnöke, aki kapcsolatai révén irányítója a Fradi összes szervezetének, adjon számot arról, milyen kapcsolatban áll az NVI előtt megjelentekkel.
    
Tóbiás József szerint tisztázni kell azt is, ki irányítja az NVI-t és az NVB-t.
    
A választmány végül állásfoglalásában arra kérte a pártelnökséget és az országgyűlési frakciót, hogy a történtek miatt a leghatározottabban lépjen fel.

A választmányi ülésen lejátszott videó: