Fél a kormány az emberektől, ezért folytat félelemkeltő politikát

Tóbiás József szerint nem az a kormány feladata, hogy elterelje a figyelmet a valódi Magyarország problémáiról, hanem szerepet kell vállalni a megoldásban: követelte az egy lapon és egy napon történő népszavazást és a manipulatív félelemkeltés leállítását.

A Fidesz nem akar szembenézni a valódi Magyarország kérdéseivel, pedig jogilag és politikailag egyaránt adottak a feltételek ahhoz, hogy egy napon és egy lapon tartsák a népszavazást Magyarországon – jelentette ki az MSZP pártelnök-frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

Félti a Fidesz a manipulatív kérdését

A politikus úgy vélte, a Fidesz fél attól, hogy az állampolgárok a földről, a fizetésükről, a létválságukról, a bizonytalanságukról és a félelmeikről akarnak véleményt mondani. Attól is félnek, hogy kiderül, a kormány manipulatív, saját hatalmának bebetonozásáról szóló kérdés alulmarad a valódi Magyarország kérdéseivel szemben – tette hozzá, és rámutatott: ezért minősíti a kormány úgy a kérdéseket, hogy nem lehet őket egy napon és egy lapon tartani.

A lehetőség adott, a labda a politikusoknál van

Az emberek több mint százezer aláírással megteremtették a lehetőséget, a döntés joga pedig a politikusok, pontosabban az Országgyűlés kezében van. A parlament ugyanis megteheti, hogy a már beterjesztett kezdeményezés mellé felveszi a valódi Magyarország kérdéseit is.

Lenne helye annak az ötmilliárdnak

Sokszor hangzik el, hogy mire költi a pénzét a magyar kormány: mennyire bőkezű a stadionoknál, az olimpiánál, a múzeumi negyednél, de nem akar bőkezű lenni például a gyermekek sürgősségi ellátásának korszerűsítésénél – mondta a pártelnök. Rávilágított, hogy a szakemberek szerint ötmilliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy egyetlen koraszülött vagy gyermekkori betegségben szenvedő gyermeknek ne legyen nagyobb problémája, mint ami ilyen helyzetben egyébként is érinti a családját.

Az ötmilliárd forintnak tehát lenne helye, ezért az MSZP azt javasolja, hogy erre a célra fordítsák az egyik népszavazás költségét, hiszen körülbelül ennyit lehetne megtakarítani, ha a kettőt összevonva, ahogy Tóbiás József fogalmazott, „egy napon és egy lapon” tartanák.

Az aláírásgyűjtés folytatódik

A pártelnök kijelentette, hogy természetesen az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést, hiszen felhatalmazást kér a társadalomtól a valódi népszavazásra. Azt azonban világossá kell tenni, hogy elvárás a kormánnyal szemben: több százezer ember véleményét tiszteletben tartva jogilag rendezett módon biztosítsa a népszavazást – a három kérdésben egyszerre.

Bőven van mitől félni a kormány félelemkeltése nélkül is

Tóbiás József bírálta a miniszterelnököt és a miniszterelnök-helyettest a tegnapi, Körmenddel kapcsolatos bejelentése miatt. Normális országban az ilyen tisztséget viselő politikusok először tájékozódnak, aztán beszélnek – szögezte le.

Orbán Viktor és helyettese viselkedését manipulatív, politikai szándékok által vezérelt félelemkeltésnek nevezte. Van az országban éppen elég valódi félelem is a létbizonytalanság miatt: az emberek félnek attól, hogy nem élnek meg, nem tudják kifizetni a számláikat, képesek-e az iskolát, az egészségügyi szolgáltatást fizetni – mondta.

Hozzátette: az emberek félnek a jövőtől, de a következő naptól is. Erre e félelemre játszik rá a manipulatív, tudatos kormányzati cselekvés – hangsúlyozta Tóbiás József. A miniszterelnök vagy helyettese beszélhetne ugyanilyen vehemenciával a félholtra erőszakolt kelenföldi lányról, vagy a keszthelyi esetről.

A kormány vállaljon szerepet a valódi Magyarország életében!

Tóbiás József szerint az említett esetekben a kormányfőnek ugyanilyen erővel kellene felállnia és cselekvésre utasítania a belügyminisztert, de még jobb lenne, ha hagynák a rendőrséget elvégezni azt a munkát, amely mindannyiunk biztonságát hivatott szavatolni.

A kormányzatot ma a félelem légköre lengi körül, ahelyett, hogy a biztonságról és a stabilitásról beszélnénk – mutatott rá a pártelnök, hangsúlyozva, hogy az állam intézményeinek az a dolga, hogy végezzék a munkájukat, a kormánynak pedig nem elterelni kell a figyelmet a valódi Magyarországról, hanem szerepet vállalni benne.

Kapcsolódó párttagok