Félő, hogy hamarosan újabb megszorításokra lesz szükség

A Baloldali Tömörülés Platform alelnöke felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság (EB) pénteken, olyan prognózist tett közzé, amelyik szerint idén ismét recesszió lesz Magyarországon, a kormány nem tudja tartani a három százalékos hiánycélt és ha nem is nagy mértékben is, de emelkedni fog az államadósság.

Az első reakciók azt mutatják, hogy a kormány képtelen szembenézni a valósággal, úgy tűnik, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a „tündérmesék világába menekült” és valótlanságokat mond – jelentette ki.

Katona Tamás közölte: a kormánynak láthatóan az a legfontosabb célja, hogy folytassa a konfrontatív gazdaságpolitikát és azzal az Európai Bizottsággal küzdjön, amelyik „megfogalmazta a valóságot”. A volt pénzügyminisztériumi államtitkár félőnek nevezte, hogy az elkövetkező néhány hónapban újabb 200 milliárd forintos megszorításra lesz szükség. Egyúttal viszont felhívta a kormány figyelmét, hogy „ne sanyargassa tovább az embereket”, ugyanis a cégek úgyis áthárítják ügyfeleikre a kabinet intézkedései miatt megnövekedett költségeiket.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2013-ban 0,1 százalékkal esik vissza a magyar bruttó hazai termék, miközben a GDP-arányos államháztartási hiány 3,4 százalék lesz, a GDP-arányos államadósság pedig kissé emelkedik. Olli Rehn, az Európai Bizottság alelnöke sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt közölte: Magyarország a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére jelölt hat ország között van, a testület pedig vizsgálja a kormány  további konszolidációs intézkedéseinek hatását.

Katona Tamás arra is kitért, hogy Matolcsy György egy konferencián élesen bírálta a jegybankot egy akkor még publikálás előtt álló tanulmánya miatt, amelyben az MNB - a miniszter elmondása szerint - az államadósság növekedését vetíti előre Magyarországon.

Végül döbbenetesnek nevezte, hogy az Állami Számvevőszék „büntetőügyet kíván kreálni” abból, hogy a Magyar Nemzeti Bank évekkel korábban adatokat szolgáltatott az IMF-nek a hét legnagyobb magyarországi kereskedelmi bankról.