'Fidesz-kirendeltséggé' válhatnak a takarékszövetkezetek

Az ellenzéki összefogás szerint az ágazat átalakításával "Fidesz-kirendeltségekké" válhatnak a takarékszövetkezetek.

Tóbiás József hétfőn sajtótájékoztatón bírálta, hogy a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. összefonódását, amelyet így nem vizsgálhat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Hozzátette: közérdek sem indokolhatja a tulajdonjog kontroll nélküli korlátozását.

Tóbiás József kiemelte, hogy a kormányoldal tavaly a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta részvételével "államosította" a takarékszövetkezeti rendszert, majd néhány hónap elteltével újra magánkézbe adja.

Szerinte az elmúlt évtizedekben a takarékszövetkezetek stabilan és átláthatóan működő hálózatot alkottak, a rendszer átalakítása viszont "pénzintézeti padláslesöprésnek" minősíthető.

Azt javasolta, a takarékszövetkezeti betétesek "ne higgyenek annak, amit a televízióban hallanak", hanem kérdezzék meg a vezetőket, az ő megtakarításaikat, érdekeiket szolgálja-e a tulajdonosi szerkezet átalakítása.

Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója azt mondta: "az erőszakos átalakítással" 1800 takarékfiók válhat "Fidesz-kirendeltséggé". Szerinte több százezer kistulajdonost kisemmiztek, véleményüket nem vették figyelembe.

A DK politikusa úgy fogalmazott: azzal, hogy a miniszterelnök aláírta a GVH-vizsgálatot kizáró kormányhatározatot, "a keresztapa" áldását adta arra, hogy a takarékszövetkezeti rendszer is a "maffia részévé" váljon.