Belföld | Buda-Cash-ügy
2015. március 03. 16:12

Fideszes bank- és brókerbotrányról van szó

Negyedévente kellett beszámolnia tevékenységéről a Buda-Cashnek, miután egy 2010. szeptemberi pénzügyi felügyeleti vizsgálat számos visszásságot tárt fel a brókerháznál.

Harangozó Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője, Somogy megyei elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szász Károly által jegyzett 2010. szeptember 17-ei dokumentum 16 nagyon súlyos visszaélést állapított meg. Hozzátette: abban arra kötelezték a céget, hogy harminc nap múlva nyújtson be a pénzügyi felügyeletnek egy helyreállítási tervet, amelynek végrehajtásáról negyedévente kellett beszámolnia.
    
Kitért arra, hogy a DRB-bancsoport tagjai másfél évvel ezelőtt még takarékszövetkezetek voltak, bankká alakulásukhoz a Fidesz és az Magyar Nemzeti Bank (MNB) adott engedélyt. A takarékszövetkezetek "államosítása" alól a DRB-bankcsoport mellett még a szintén csődbe ment Széchenyi Banknak sikerült kibújnia - jegyezte meg.
    
Értékelése szerint minden bizonyíték azt erősíti, hogy fideszes bank- és brókerbotrányról van szó.
    
Szakács László országgyűlési képviselő, az MSZP Baranya megyei elnökhelyettese a kormány által bejelentett 245 millió forintos rendkívüli támogatásról az önkormányzatoknak elmondta, tízszerese ennek a baj, hiszen az önkormányzatok hárommilliárd forintja maradt a bankcsoportnál. Miért csak lélegeztetőgépre teszik ezeket az önkormányzatokat? - kérdezte.    
    
Varga László országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke az MNB felelősségét és a kártalanítási lehetőségeit emelte ki. Utalta arra, hogy a jegybank luxusingatlanokra, illetve az unortodox gazdaságpolitika népszerűsítésére milliárdokat költ, az elmúlt egy hétben azonban nem segített azoknak, akik bajba kerültek a fideszes bankbotrány miatt.