Belföld | magánélet kormánypropaganda Csepel
2013. november 15. 12:01

Fideszes kampány üzenőfüzetben

Mint ismert: az iskolások üzenőfüzetében próbált a Csepeli Konzultáción való részvételre buzdítani a fideszes Németh Szilárd vezette önkormányzat.

Erről Szenteczky János, a szocialisták XXI. kerületi frakcióvezetője beszélt pénteken, Budapesten Kormos Katával, az MSZP szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A szocialisták csepeli frakcióvezetője azt mondta, ez már a második eset, hogy Németh Szilárd, a kerület kormánypárti polgármestere "hülyének nézi" az embereket és a konzultáció álcájával próbálja megszerezni adataikat. Szenteczky János szerint a csepeli önkormányzat első konzultációján 2012-ben nyolcmillió forint közpénzt fordítottak arra, hogy a Fidesz kibújjhasson az új uszoda megépítésére vonatkozó választási ígérete alól. Hozzátette, ahogy az akkori "pazarló és pofátlan" konzultációra, úgy a mostanira is egy válasz adható: az indulatos összegyűrés és kukába dobás.

Kormos Kata azt mondta, ez a mostani csepeli eset is azt mutatja, hogy a Fidesznek sem a gyermekek, sem a magánélet szentsége nem számít. Az MSZP szóvivője ebből és a bajai időközi választásokon történtekből arra következtetett, hogy a Fidesz "minden idők leggátlástalanabb kampányát" folytatja. Megjegyezte, a szocialistáknak sosem volt és sosem lesz stílusa az e fajta kommunikáció, helyette nyugodtabb, szabadabb és biztonságosabb jövőt teremtenének.