Fizetésemeléssel a szegénység ellen

A november végi kongresszust előkészítő értekezletek negyedik állomásán, Budapesten Tóbiás József elnök-frakcióvezető a társadalom szétszakítottságára hívta fel a figyelmet, aminek okát szerinte a jövedelemkülönbségekben kell keresni. Erre a problémára az egyetlen megoldást a fizetésemelés jelentheti.
Ma a közszférában dolgozó emberek jelenős része nem jön ki a fizetéséből. Bár formailag szabadságban élünk, az alacsony fizetés miatt elvész az emberek egzisztenciális szabadsága, ugyanis nincs lehetőségük a választásra.
 
Tóbiás József szerint az alacsony fizetések három nagyobb problémát is felvetnek: Magyarország versenyképességének radikális csökkenését, a pályaelhagyást, és a külföldre vándorlást. Ezekkel foglalkoznia kellene a kormánynak.
 
Kunhalmi Ágnes budapesti elnök a középosztály megerősítésének fontosságát emelte ki, mert csak így válhat Magyarország és Budapest a Nyugatnak legyen a legkeletibb pontjává Keletnek a legnyugatibb pontja helyett. Ha a középosztály erős, akkor erős az egész ország, egyúttal csökken az idegengyűlölet.
 
Korózs Lajos országgyűlési képviselő pedig elmondta, hogy hazánkban komoly probléma a szegénység, és bár a kormány nem vesz róla tudomást, attól azzal még kezdeni kell valamit. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tanulmánya, a HABITAT for Humanity Magyarország elemzése és a Magyar Tudományos Akadémia kutatása szerint hazánk lakossága szociológiai és pénzügyi szempontból a sor végén áll, aminek megváltoztatásához fizetésemelésre lenne szükség.

Kapcsolódó galéria: Fizetésemeléssel a szegénység ellen

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »