MTI/mszp.hu | népszavazás olimpia,olimpia 2024
2017. február 03. 13:57

Fővárosi MSZP: az önkormányzat írja ki a népszavazást!

Horváth Csaba MSZP-s fővárosi képviselő szerint a tisztesség és a praktikum is azt kívánja, hogy a főváros írja ki a népszavazást a 2024-es olimpiai pályázatról. Az ellenzéki politikus erről pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, a kevéssel korábban Tarlós István főpolgármester által elmondottakra reagálva.

Mint mondta, ezzel négy-ót hónappal hamarabb, november, december helyett már júniusban, azaz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése előtt megrendezhetnék a referendumot. Hangsúlyozta: egy felmérés szerint a fővárosiak 60 százaléka akar népszavazást az olimpiáról.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló, percekkel korábban nyilvánosságra hozott  jelentésével kapcsolatban a politikus arról beszélt: csak jogi eljárás tehet pontot az ügy végére, így ha a dokumentum felveti valakinek a jogi felelősségét, akkor azt az embert vonják felelősségre.

Fontos lépés a nyilvánosság bevonása, és az is fontos, hogy az a fajta vádaskodás és hazudozás fejeződjön be, amit a kormányzat mint politikai eszközt használ - jelentette ki, hangsúlyozva, "könnyű volt eddig úgy vádaskodni", hogy csak a kormányzat ismerte az anyag tartalmát.

Budapest változást akar

2017-08-14 17:29

Kapcsolódó párttagok