Belföld | reklámadó devizahitelesek
2014. június 30. 17:36

Háromszázmilliárdos alapot hozzon létre a kormány!

Az MSZP-frakció presztízsberuházások helyett háromszázmilliárd forintos alap létrehozását javasolja a devizahitelesek megsegítése érdekében - jelentette be az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Burány Sándor közölte: a nap folyamán benyújtandó országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik az alap létrehozását, amely annak segítene, aki nem tudja törleszteni devizahitelét, és úgy segítene, hogy átkonvertálhatja tartozását egyfajta lízingszerződéssé és megtarthatja lakását.

A politikus elmondta, hogy támogatják a parlament előtt lévő, az árfolyamrést és az egyoldalú szerződésmódosítást tisztességtelenné nyilvánító törvényjavaslatot, de az a devizahitelesek problémájának csak egy részét rendezi, kezelni kell a tisztességtelen kormányzati magatartást is.

A bizottsági elnök kijelentette: az alacsony jövedelmű embereket kettős teher sújtotta az elmúlt években, az adórendszer átalakítása, amellyel az adófizetők négyötöde rosszul járt, valamint a kormányzati gazdaságpolitika miatt folyamatosan gyengülő forint.

Felidézte, hogy 2010 áprilisában egy euróért 265 forintot, míg 2014 áprilisában 307 forintot kellett fizetni. Egy svájci frankot 2010 áprilisában 185 forintért, négy évvel később 252 forintért lehetett megvásárolni - tette hozzá.

A nap folyamán benyújtott fideszes reklámadómódosítást bírálva Burány Sándor azt mondta, egyre több jel mutatja, hogy Magyarországon megszűnt a jogállam.

Értékelése szerint a törvénymódosítás lényegében az RTL Klubra van szabva. Szerinte sokkal egyszerűbb lenne, ha a kormány benyújtana egy olyan törvénymódosítást, ami arról szól, hogy a kabinetnek nem tetsző csatornákat, híradós műsorokat különadóval sújtja, és személyesen Orbán Viktor fogja elengedni ezeket az adókat, ha jó útra térnek a tévétársaságok.

Megengedhetetlennek nevezte, hogy a kormány ízlésének nem megfelelő televíziókat milliárdos adóemeléssel sújtsa.