Hirdessenek engedélyezési moratóriumot a Balaton-parti beruházásokra!

Az MSZP-s Gőgös Zoltán azt követeli a kormánytól, hogy hirdessen engedélyezési moratóriumot a Balaton-parti beruházásokra mindaddig, amíg hatályba nem lép az a törvénymódosítás, amely a balatoni kempingek és strandok területén megtiltja a lakóépületek és üdülők építését.
 
A szocilaista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: kormány által december 5-én benyújtott területrendezésről szóló törvényjavaslatba szinte szó szerint belekerült egy korábbi MSZP-s indítvány, amely a balatoni kempingek és strandok területén megtiltotta a nem funkciónak megfelelő beruházásokat. Hozzátette: a kormány javaslatában nevesítik, hogy kemping és strand területén lakóépület, üdülőépület építése tilos, csak kereskedelmi szálláshellyel, sport és szabadidő eltöltésére megfelelő építménnyel és vendéglátó ipari egységgel kapcsolatos beruházás végezhető.
     
Gőgös Zoltán üdvözölte ezeket a javaslatokat, ugyanakkor szerinte probléma, hogy sok olyan előkészített beruházás van Siófoktól Balatonakaliig, ahol  visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el, mire ezt a törvény hatályba lép.
    
Ezért arra szólította fel a kormányt és Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy ha komoly a szándékuk, akkor a hivatali rendszert irányító miniszter hirdessen engedélyezési moratóriumot, vagyis az elindított ügyeket addig ne engedjék lezárni, amíg a törvény hatályba nem lép.
    
Szerinte ha a kormány valóban meg akarja akadályozni az egész Balaton-partot célzó óriási "ingatlanbizniszt", akkor a hivatali rendszer ezt jogszabálysértés nélkül meg tudja tenni. Hangsúlyozta: nem visszamenőleges törvénykezést kér. 
    
Gőgös Zoltán megjegyezte: Lázár János a csütörtöki kormányinfón már válaszolhat is arra, hogy hajlandó-e ezt megtenni, mert ha nem, akkor meg kell kérdőjelezni a törvényjavaslat komolyságát.
    
Az MSZP képviselője felvetette azt is, hogy csak erről a passzusról is szavazhatnának az Országgyűlésben, akár már jövő kedden, rendkívüli eljárásban. 
    
A szocialista politikus arról is beszélt, hogy a megjelent hírek szerint még egy utolsó átszervezést indít a kormány az uniós kifizető ügynökségnél, ami akár több száz munkavállaló elbocsátáshoz vezethet. Gőgös Zoltán azt követelte a kormánytól, hogy álljon el ettől az "ördögi tervtől", mert olyan kiváló mezőgazdasági szakemberekről van szó, akiket nem lehet pótolni. Ezek az emberek nem azt érdemlik, hogy a vezetőjük telefonon felhívja őket, hogy ki vannak rúgva, ha nem vállalják el, hogy másik megyébe járnak át dolgozni - mondta az MSZP szakpolitikusa, aki azt üzente Lázár Jánosnak, hogy hagyja abba ezt a "szórakozást".
 

Kapcsolódó párttagok