Belföld
2013. január 02. 12:19

Idén tovább mélyülhet a "tudásválság"

Erről Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt elnökségi tagja beszélt szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus a bizonytalanság és a káosz évének nevezte 2012-t az oktatáspolitika területén. Mint mondta, az év végére lelepleződött, hogy a kormány "kommunikációs panelekkel" próbálta elfedni a valóságot, ám szerinte az utcára vonuló diákok megmutatták: "ezt többet nem teheti meg senki".

Kunhalmi Ágnes szerint 2013 a kormányzati oktatáspolitika koncepciótlanságának következményeiről fog szólni. Az MSZP elnökségi tagja úgy véli, hogy mindez tovább mélyíti a Fidesz-kabinet alatt kialakult "tudásválságot", aminek hosszan kiható társadalom- és gazdaságpolitikai veszteségei lesznek.

A szocialista politikus emlékeztetett, hogy pártja kezdettől fogva ellenezte a közoktatási intézmények államosítását, amivel mostantól egyetlen központból irányítják 126 ezer pedagógus munkáját és 1,2 millió diák tanulmányait. Úgy látja, egy ilyen "mamutrendszer" nem képes figyelembe venni a helyi sajátosságokat, és csak "bután", mindent leegyszerűsítve működhet. Hozzátette: az államosítás emellett a szegény sorsú gyermekek felemelkedését sem segíti, sőt a "kirekesztő" oktatási törvények egyenesen megnehezítik számukra, hogy felnőve piacképes szaktudást szerezhessenek.

Kérdésre válaszolva Kunhalmi Ágnes megjegyezte: szkeptikus Hoffmann Rózsa szerdán reggel tett nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben az oktatási államtitkár cáfolta a pedagógus-béremelés halasztását. Az MSZP elnökségi tagja szerint a kormány képviselője sokszor ígért már hasonlót, ugyanakkor karácsony előtti nyilatkozatában irreálisnak nevezte a szakszervezetek béremelésre vonatkozó hasonló követeléseit.