Ingyenes anyajegyvizsgálat

Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöki jogköreit gyakorló alelnöke és Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke szervezésében a Magyar Dermatológusok Társulatának közreműködésével május 7-én és 8-án az ország vezető bőrgyógyász-onkológusai végeznek ingyenes anyajegyvizsgálatot a Parlament épületében és a Képviselői Irodaházban az országgyűlés képviselők, valamint a Ház dolgozói számára.

A rosszindulatú bőrdaganatok, köztük a festéksejtekből kiinduló melanoma malignum gyakorisága fokozatosan, évente 3%-kal növekszik, és az elmúlt 25 év során több mint háromszorosára emelkedett. Évente több mint 3 millió új bőrrákos esetet diagnosztizálnak világszerte. A bőrdaganatok, így a melanoma is, az egyik legegyszerűbben felfedezhető, fájdalommentes vizsgálattal diagnosztizálható kór. Helyes életmóddal megelőzhető, korai felismerés esetén pedig jól gyógyítható daganat. A megelőzés legfontosabb eszközei a szigorú fényvédelem, a bőr önvizsgálata és a rendszeres bőrgyógyászati ellenőrzés.

A Magyar Dermatológusok Társulata évek óta (2007-től) szervezi az Országos Melanoma Napot, melynek keretében több mint száz önkéntes bőrgyógyász szakorvos országszerte ingyenes szűrővizsgálatokkal hívja fel a figyelmet egyrészt magára a betegségre, másrészt a megelőzésére, a kis falvaktól a munkahelyeken át a közintézményekig. A múlt évben az Euromelanoma többek között Brüsszelben is szervezett szűrővizsgálatot az Európai Parlament képviselőinek, mely szintén nagy sikerrel zajlott.

Az Euromelanoma által kijelölt hivatalos Melanoma Nap 2012. május 7.  A Magyar Dermatológusok Társulata az idén meghosszabbítja ezt az időszakot május 7-től 11-ig, kiemelten a munkahelyi vizsgálati lehetőségekre fektetve a hangsúlyt.

A két alelnök célja e programmal, hogy képviselőtársaikon keresztül még szélesebb nyilvánosságot adjanak az egészségtudatos életmód fontosságára való felhívásnak.