Belföld | nyugdíjak népesedés gyermekvállalás
2014. július 08. 12:18

Kevés gyermek: nagy büntetés a Fidesztől

A Fidesz ismét megtalált több társadalmi csoportot, akiket büntetni akar – mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatón.

A politikus ezt azzal a javaslattal kapcsolatban jelentette ki, amely szerint a jövőben azok, akik több gyermeket vállalnak, magasabb nyugdíjat kapnának, míg a kevesebb gyermeket vállalók vagy gyermektelenek kevesebb ellátásban részesülnének.

Ez őrültség – mondta. Egy fiatal édesanya, aki 20-30 évesen vállal gyermeket, nem azon gondolkodik, hogy majd 40-50 év múlva magasabb nyugdíjat kapjon – tette hozzá.

Véleménye szerint, aki ezt a javaslatot kitalálta, az semmit nem tud a családokról, semmit nem tud az anyaságról. Hozzátette, a magasabb nyugdíj ígérete semmiképp sem alkalmas a gyermekvállalási kedv növelésére.

Szerinte ez a javaslat csak arra alkalmas, hogy sokakat megbüntessen, emberek százezreitől elvegye a nyugdíjukat.

Emlékeztetett, ma Magyarországon minden ötödik család meddőségi problémákkal küzd. Önhibájukon kívül nem lehet gyermekük, rengeteget költenek arra, hogy igazi családdá válhassanak, de ha ez nem sikerül nekik az állam még meg is akarja büntetni őket – mondta.
Beszélt azokról a családokról is, akik anyagi okokból csak egy vagy két gyermeket mernek vállalni. Elmondta, ezek az emberek látják, hogy bizonytalanság van, nem azért nem vállalnak több gyermeket, mert nem akarnak, hanem mert felelősen gondolkodnak. Magyarországon ma a legnagyobb szegénységi kockázatot a gyermekvállalás jelenti – hangsúlyozta.

A képviselő úgy véli, ez a javaslat csak ürügy a Fidesz számára, hogy több százezer embernek csökkentse a nyugdíját. A javaslat egy népesedéspolitikai intézkedésnek álcázott tömeges nyugdíjcsökkentés – mondta.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a gyermekvállalás ösztönzéséhez elsősorban olyan körülményeket kell teremteni, hogy az emberek merjenek több gyermeket vállalni. Vagyis valódi munkahelyek kellenek, alacsonyabb élelmiszerárak, kevesebb adó, kiszámítható gazdaságpolitika, valamint létbiztonság – fejtette ki. A gyermektelen párok kezelésére fordított OEP támogatást is a duplájára kellene emelni, a 6500 támogatott lombik programot tízezerre – tette hozzá.

A szocialista politikus ezért a következő kérdéseket nyújtotta be Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások miniszteréhez:

- Komolyan olyan nyugdíjrendszerben gondolkodnak, amely büntetni fogja azokat, akiknek nincs, vagy nem lehet gyermekük?

- Pontosan milyen módon találkozik a kerekasztal javaslata a kormány elképzeléseivel?

- Gondolnak-e a meddő párokra, amikor ezeket az intézkedéseket tervezik?

Kijelentette, ha Balog Zoltán válaszából az derül ki, hogy a Fidesz kitart az elképzelése mellett, akkor egyértelművé válik, hogy a kormány célja az, hogy ürügyet teremtsen egy tömeges nyugdíjcsökkentéshez.