Belföld | Nyírő József közoktatás
2012. június 29. 14:39

Ki a szélsőségekkel a közoktatásból!

Simon Gábor, a szocialista párt elnökhelyettese pénteken, a testület ülése után sajtótájékoztatón azt mondta: ezen az sem változtat, hogy az említett írók - akiket szélsőséges, antiszemita ideológia kiszolgálóinak nevezett - nem a kötelező tananyagban, hanem ajánlott olvasmányként szerepelnek a NAT-ban.

A politikus szavai szerint a közoktatás az Orbán-kormány politikájának egyik legnagyobb vesztese, de az elvonásoknál is nagyobb kárt okozott a kabinet azzal, hogy Nyirő József, Wass Albert és Szabó Dezső műveivel a szélsőjobboldal ideológiáját, kultúráját emelte be az alaptantervbe. Azt mondta, ez, és hogy Kövér László házelnök "bátorítva a szélsőséges, horthysta eszmék képviselőit" részt vállalt Nyirő József újratemetésében, rombolja a nemzet önbecsülését, és a társadalom további szétszakítottságához vezet.

A párttanács másik témája a jövő évi költségvetési javaslat volt. Simon Gábor azt kamunak minősítette, szerinte - mivel az idei gazdasági mutatók ismerete nélkül, évközi becslésekre alapozták - az már elfogadásakor is tarthatatlan lesz, amit az is alátámaszt, hogy parlamenti tárgyalása közben több százmilliárd forintos átrendezésben állapodott meg a Fidesz-KDNP és a kormány.

A büdzsé a szegények, a létminimum alatt élők számának emelkedését okozza, növeli az adóterhelést és soha nem látott mértékben csökkenti az önkormányzatok támogatását - mondta Simon Gábor.