Közel egymilliárdot vonnak el a megváltozott munkaképességűektől

Az MSZP úgy látja, hogy az év hátralévő két hónapjában a kormány közel egymilliárd forintot von el a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatásától – mondta sajtótájékoztatón Korózs Lajos, az ellenzéki párt elnökségi tagja.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatását elősegítő programok finanszírozásának megvonása miatt több ezer megváltozott munkaképességű ember veszíti el a munkahelyét.

Utalt egy közelmúltbeli felmérésre, miszerint a hazai cégek húsz százaléka tervezte és további 18 százaléka azt valószínűsítette, hogy még az idén megváltozott munkaképességű embereket alkalmaz. Ehhez viszont szükség lenne az állami támogatásra - figyelmeztetett.

Kiemelte, hogy a megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon alulreprezentáltak, az aktivitási arányuk csupán 24 százalékos, miközben az egészséges emberek esetében ez a mutató meghaladja a 67 százalékot.

Pál Tibor szocialista országgyűlési képviselő a parlamentben szerdán napirendre kerülő, a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények átvételéről szóló törvényről azt mondta: a jogszabály "gyermekvédelmi köntösbe bújtatott ingatlanlenyúlás". A törvény alapján úgy veszik el az állami gondozott gyermekeknek otthont nyújtó ingatlanokat az önkormányzatoktól, hogy lehetőséget teremtenek azok piaci értékesítésére - indokolta szavait.