Belföld | kampány csőd Budapest főváros
2012. március 01. 15:49

Köztéri kampányt indított a fővárosi MSZP

Molnár Zsolt, a párt budapesti elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a költségvetés elfogadása volt "az utolsó szög Budapest koporsójában". Mint mondta, a fővárosi szocialisták emiatt megkezdték azt a "hosszú menetelést, amely Budapest felszabadításához fog vezetni".

Szólt arról is, hogy a "felszabadítást" jogi értelemben is értik, szavai szerint a kormány és a kormányhivatal "megszállta Budapestet", ezért az a cél, hogy újra az itt élők dönthessenek ügyeikben.

Trippon Norbert, a fővárosi párt alelnöke arról számolt be, hogy a Lássuk a tényeket! című tájékoztató anyaggal mind a 23 kerületben kint lesznek a szocialisták a közterületeken, hogy bemutassák: mit tesz a Fidesz Budapesttel és a kerületekkel. Jelezte: mindaddig kint lesznek, amíg "a Fidesz is itt lesz".

Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője arról beszélt: a költségvetés elfogadásával "pont került annak a dilemmának a végére", hogy merre tovább Budapest, véleménye szerint a főváros "rohan a szakadék felé". Kijelentette: ahogy az ország többi részén, úgy a fővárosban sem kapott felhatalmazást a városvezetés arra, hogy tönkretegye a várost, a kultúrát, az oktatást, az egészségügyet, és önálló városállamokká szabdalja szét Budapestet. Véleménye szerint a városvezetés méltatlan hivatalára, a budapestieknek tett esküjük helyett a Fidesznek tett esküjük alapján dolgoznak.