Belföld | nyugdíjvédelem rokkantnyugdíj
2012. augusztus 15. 12:37

Kudarcos nyugdíjügy

Az MSZP ismét kérdésekkel és követelésekkel fordul a kormányhoz a rokkantak változatlanul kilátástalan helyzetére és az infláció miatt alacsonynak bizonyuló nyugdíjkorrekcióra hivatkozva.

Korózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, korábbi kérdéseire csak kioktatást kapott Soltész Miklós államtitkártól, aki továbbra sem adott választ arra: kapnak-e nyugdíjvédelmet a rokkantak és a nem rehabilitálhatók.

A politikus ismét felhívta arra a figyelmet, hogy a rokkantsági nyugdíj eltörlésével mindössze egy alacsony összegű juttatásban reménykedhetnek azok is, akik korábban évekig fizették nyugdíjjárulékukat.

Korózs Lajos felháborítónak nevezte, hogy a kormány változtatásai révén semmiféle ellátást nem kapnak azok, akik bár orvosilag rászorulók lennének, objektív okokból mégsem tudnak hároméves biztosítási jogviszonyt felmutatni az elmúlt öt évből. Hozzátette: a kabinet a napokban beismerte, hogy nem rendelkezik olyan informatikai programmal, amellyel meg tudnák határozni a rokkantak járandóságát, így a jogosultak még erre a csökkentett összegre is hiába várnak. Az MSZP elnökségi tagja szólt arról is, a kormány ezen döntése értelmében lassan háromszázezer olyan munkanélküli lesz, akik sehonnan sem kapnak ellátást.    

Korózs Lajos mindezek miatt követelésként fogalmazta meg a kabinettel szemben, hogy az haladéktalanul teremtse meg a rokkantellátások kifizetésének feltételeit, valamint vizsgálja meg, van-e személyi felelőse a változtatásokból eredő károknak.     

Az MSZP követeli továbbá a kormánytól, hogy az augusztusi "rekordnagyságú” inflációs adatok alapján korrigálja a novemberi nyugdíjkiegészítést – fogalmazott a párt elnökségi tagja, aki megjegyezte: a nyugdíjasok fogyasztási szokásait figyelembe vevő árnövekedés több mint 6 százalékos volt, ami jóval meghaladja az év eleji 4,2 százalékos nyugdíjemelést.
    
Korózs Lajos rákérdezett arra is, mi értelme volt 2010 szeptemberében 1,7 millió levelet küldeni a nyugdíjasoknak, ha az azokra érkezett válaszokat mind a mai napig nem dolgozták fel.