Maffia alakult a hortobágyi földek megszerzésére

Gőgös Zoltán szerint maffia alakult a Hortobágyi Nemzeti Park földjeinek megszerzésére.

A szocialisták agrárpolitikusa kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a hortobágyi földügyekben is tetten érthető Ángyán József korábbi államtitkár megállapítása, mely szerint a kormányt zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok irányítják.

Az MSZP-s képviselő kifejtette: az egyik nyertes, aki fiktív lakcímre bejelentve győzött a hortobágyi földpályázaton, nemrégiben céget alapított, amelynek telephelye a legnagyobb földnyertes család tulajdona. Szerinte ez is mutatja, hogy a győztesek - nagyjából húszan - összejátszottak.

Gőgös Zoltán azt mondta: a földosztást Kun Péter "bábáskodásával" bonyolították le, ő volt a bíráló bizottság elnöke, ugyanakkor ő maga is több mint 600 hektár földet nyert el, ami fölveti az összeférhetetlenség gyanúját.

A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy Kun Péter ügyvivő a Kunszövetségben, amelynek elnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Szerinte a hortobágyi földügy így a kormányzatig is elérhet.

Gőgös Zoltán - aki korábban feljelentés-kiegészítést tett - úgy látja, a maffiagyanút erősíti az is, hogy a nyomozást a múlt héten a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni osztálya vette át.

Nagy-Huszein Tibor, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja a sajtótájékoztatón azt kifogásolta, hogy a május 1-jén hatályba lépő új földtörvény kizárja a földvásárlásból azokat a diplomás szakembereket, akik főállású alkalmazottként dolgoznak egy mezőgazdasági vállalkozásban.

Szerinte az Orbán-kormány átverte a családi gazdaságokat, és központosított mezőgazdasági szervezést valósítana meg. Felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány a választás utánra halasztotta annak a törvénynek a benyújtását, amely meghatározza, kik jogosultak az integrációra.

Közölte: ha az összefogás győz a választáson, felülbírálják a földtörvényt, hogy azok élhessenek a mezőgazdaságból, akik értenek hozzá.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért politikusa a helyi földbizottságok működésével kapcsolatos aggályait fogalmazta meg. Bírálta, hogy - mivel nem a helyben lakó gazdákból, hanem a település határában földet használókból indulnak ki - akár a Simicska Lajoshoz és Nyerges Zsolthoz köthető cégcsoport is tagokat delegálhat a bizottságokba.

Azt is kifogásolta, hogy a földbizottságoknak csak az adásvételi szerződéseknél van véleményezési és vétójoguk, szerinte ugyanis az oligarchák elsősorban hosszú távú bérlettel szerzik meg az állami földeket és semmizik ki a helyben élő gazdálkodókat.

A PM politikusa arra is kitért, hogy még nem jelent meg a helyi földbizottságokról szóló kormányrendelet. Ha pedig a testületek nem jönnek létre április 30-áig, "a nagybirtokosokkal és Fidesz-káderekkel feltöltött" agrárkamara helyi bizottságai veszik át szerepüket - jelentette ki.