Már ötvenezren írtak alá a „tolvaj-polip” ellen

Százak vettek részt a Fidesz „szülőhelyén”, a Bibó István Szakkollégium előtt rendezett flashmobon, amelyet a lopásgátló népszavazás aláírásgyűjtésének megkezdése alkalmából tartottak.

Gőgös Zoltán, pártunk elnökhelyettese elmondta, hogy a népszavazás sokmillió embert vihet az urnákhoz, akik így véleményt mondhatnak az Orbán-kormányról. A politikus úgy vélekedett, hogy ez az induló pillanata annak az összekapaszkodásnak, amelynek célja a fideszes „tolvaj-polip” karjainak levágása.

Szövetséget ajánlok bárkinek, aki szeretné, hogy segítsünk, és úgy gondolja, hogy segíteni akar – jelentette ki Gőgös Zoltán hozzátéve, nem hiszi, hogy ez a kormány önként átadja a hatalmat, azt csak a nép tudja kikényszeríteni a szavazófülkékben.

Négy nap alatt, mióta elindult az aláírásgyűjtés, 72 civil szervezet is csatlakozott, és több mint ötvenezer aláírást sikerült összegyűjteni – jelentette be Kész Zoltán független országgyűlési képviselő. A politikus szerint ebből is látható, hogy az országnak elege van az Orbán-Habony rezsimből, a skinhead-kormányból, az urizálásból, az arroganciából és mindabból, ami az elmúlt hat évben történt.

Egy demokrata nem fél, az a hatalom dolga – szögezte le Tóbiás József, pártunk elnök-frakcióvezetője. Mint mondta, ha a hatalom elveszi a néptől, hogy dönthessen a saját sorsáról, akkor kellenek olyanok, akik érvényt szereznek a népakaratnak.

Ez a népszavazás arról szól, hogy esélyt adunk-e millióknak Magyarországon, hogy változtathassanak a saját sorsukon – hangsúlyozta a politikus. Feltette a kérdést: akarjuk-e, hogy Magyarország úgy nézzen ki, ahogy a Fidesz be akarja rendezni, ahol millióknak nincs esélye, reménye, hite abban, hogy elvégzett munkája megbecsülést kap?

Amit teszünk, nem arról szól, hogy éppen ki van kormányon, hanem arról, hogy a népnek legyen joga dönteni a saját sorsáról – jelentette ki Tóbiás József.

 

Ha neked is eleged van az Orbán-Habony-rezsimből, több módon segíthetsz!

Tovább a voks2016.hu oldalra!


Kapcsolódó galéria: Flashmob a lopásgátló népszavazásért

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »

Kishantos Botka mögött

2017-08-16 15:43