Más európai országban nemcsak az egészségügyi miniszter, hanem az egész kormány lemond

Az MSZP-frakció rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi annak érdekében, hogy módosítsák a felsőoktatási törvényt, miután az Európai Bizottság (EB) újabb szakaszba léptette csütörtökön az ügyben Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást - közölte Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MSZP politikusa az EB döntését értékelve közölte: ha a magyar Országgyűlés és a kormány a következő egy hónapban nem ad tökéletes választ arra, miképpen módosítja a felsőoktatási törvényt, hogy az összhangban legyen az európai alapszerződéssel és joggal, akkor az Európai Bíróság elé kerül az ügy, aminek következményeképpen Magyarország súlyos pénzügyi bírsággal számolhat.         
 
Ezért az MSZP alelnöke a frakcióval egyetértésben azt kezdeményezi, hogy a következő egy hónapban tartsanak rendkívüli parlamenti ülést, amelyen módosítják a kifogásolt jogszabályt. "Jöjjön vissza nyaralásából az összes dölyfös oligarcha és fideszes politikus" - fogalmazott.
    
Ujhelyi István úgy vélte: a "kormánypropaganda" azt fogja majd "harsogni", hogy Soros György megvette az Európai Bizottságot és a CEU-val szembeni kormányzati kampány ellen tiltakozó több ezer tudományos kutatót, valamint, hogy az Európai Bíróság is Soros György kezében van, azonban ez hazugság. Ha Magyarországnak bírságot kell fizetnie, akkor azért csak Orbán Viktor a felelős - jelentette ki.
    
Szerinte azért mert Orbán Viktor hatalmi arroganciával "külön meccset" folytat egy amerikai-magyar milliárdossal, és tönkreteszi annak világhírű intézményét, Magyarország bírságra számíthat, ami hűtlen kezelés a magyar adófizetők pénzével.
    
Arra a kérdésre, mit szólnak, hogy az EB csütörtökön kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt is, Ujhelyi István azt mondta, Orbán Viktor szándékosan provokálja az európai döntéshozó intézményeket, és megpróbálja úgy beállítani az összes ilyen jogi vitát, mintha Soros megbízására Brüsszel támadná a magyar kormányt. 
    
Az MSZP alelnöke szerint, ha lesz rendkívüli ülés, akkor azon nem lesz megkerülhető a magyar egészségügy állapota. A politikus utalt arra a sajtóban megjelent hírre, amely szerint meghalt az kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át az Országos Kardiológiai Intézetből a Heim Pál gyermekkórházba, mert az előbbiben nem volt CT. Úgy vélte: egy kilencéves kisgyermeknek az egészségügy állapota miatt bekövetkezett halesete miatt bármely más európai országban nemcsak az egészségügyi miniszter, hanem az egész kormány lemond. Bármit is mond Balog Zoltán miniszter, csak abból amit focira költenek ezer CT vásárolható - jegyezte meg Ujhelyi István, aki rendkívül cinikusnak és "gyomorforgatónak" tartotta a miniszternek az ügyben tett nyilatkozatát és lemondásra szólította fel a tárcavezetőt és a kormányt.     
    
Hangsúlyozta: naponta két orvos és három nővér hagyja el a magyar egészségügyet, és azt már a minisztériumok is elismerik, hogy egy év alatt 32 ezer ember halt meg az egészségügy katasztrofális állapota miatt. Kijelentette: Botka László kormánya az egészségügyben is igazságot fog tenni.
 

Kapcsolódó párttagok