Belföld | választás 2014
2014. április 06. 15:45

Még hét óra

Elsősorban a választási részvételi adatokról, egyebekben pedig a hátralévő órák eseményeiről tartott sajtótájékoztatót Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke, valamint Molnár Csaba, a DK országgyűlési képviselője.

Molnár Zsolt mind az öt párt nevében köszönetét fejezte ki a választópolgárok azon több mint 23%-ának, akik 11 óráig elmentek és éltek a demokratikus jogukkal. Hiszen a demokráciáknak egy fontos értékmérője, hogy mennyien vesznek részt egy választáson, és annál legitimebb lesz a következő kormány, minél többen mennek el szavazni rá. Még hét óra van hátra a választásból, és ha sokan mennek el, akkor még hét óra van hátra ebből a kormányzásból – jelentette ki.

Arra kért mindenkit, aki a kormányváltás mellett tesz hitet, hogy menjen el a következő hét órában, szavazzon, mert akkor a következő hét óra után már csak azt várjuk, hogy milyen arányban győznek a demokratikus erők.

Molnár Csaba néhány olyan újdonságról számolt be, amely „minket is meglepett”. Manipulációban egészen innovatív a Fidesz, ha a kormányzásban lenne ilyen tehetséges, akkor nem tartana itt Magyarország – kezdte, majd konkrét példákat is mondott. Mátészalkán speciel szervezetten, az új választási rendszerben is tiltott busz helyet busznyi személyautókkal szállítják a szavazókat. Egy-egy személykocsiba 8-an 9-en is beülnek, mindig mások, de a sofőr mindig ugyanaz.

Szintén Keleten történt, hogy elképesztően megnőtt az analfabéták száma a választáson. Egész szavazókörök vannak, ahol szinte csak közmunkások szavaznak, ahol saját bevallásuk szerint senki nem tud írni-olvasni. Ez inkább azt mutatja, hogy a Fidesz ellenőrizni akarja, hogy a közmunkások tényleg rá szavaznak-e vagy sem. Azt parancsolják ezeknek a szegény embereknek, hogy hazudják azt, hogy nem tudnak írni-olvasni, de Fideszre szeretnének szavazni, és az őket segítő szavazóköri delegáltak már igazolni tudják, hogy hova ment az iksz.

Budapest több szavazókörében is előfordult, hogy össze-vissza voltak kinyomtatva a névjegyzékek, ilyenre korábban nem volt példa. Van olyan fővárosi szavazókör, ahol reggel hat és fél hét között a szavazók felét (!) elküldték haza, azzal, hogy nincsen szavazati joguk, mert a névjegyzékben először egyszerűen azért nem találták a nevüket, mert nem voltak betű szerint sorban. Végül mire kibogozták a nevet, az illető már jó eséllyel haza is ment…

Olyan bejelentés is több helyről érkezett a kormányváltókhoz, hogy nem engedik az embereket saját tollukkal szavazni, de ez is előfordult, például Ózdon, hogy közmunkásokkal tépkedtetik le az ellenzéki jelölt plakátjait.