Mellébeszélés helyett szelektív hulladékgyűjtést minden iskolába!

A papírgyűjtést megszüntetik, környezettudatos nevelésről szó sincs.

A kormány egyik újabb döntésével most épp a papírgyűjtés hagyományát számolta fel az iskolákban. Ezzel rombolja a környezettudatos nevelés esélyeit.

Tüttő Kata fővárosi képviselő és Őrsi Gergely,  II. kerületi frakcióvezető ma közösen hirdetett zöld alternatívát a magyar iskolákba és óvodákba. Tüttő Kata elmondta, már kisiskolásként megtanulta, hogy a papír nem szemét, hanem érték. Újra papír vagy bútor készül belőle, illetve, hogy 1 tonna papír újrahasznosítás 31 fát ment meg. Mint elmondta, döntésével a kormány elvette a gyerekektől azt a lehetőséget, hogy a papírgyűjtésből – fáradságos munkával – összegyűjtött pénzt osztálykirándulásra vagy más közösségi célokr fordíthassák.

Őrsi Gergely úgy látta, kétféle politika létezik: az a rövidlátó verzió, amit a Fidesz képvisel, ami feléli a jövőt, és az MSZP által is képviselt fenntartható, fél szemmel a jövőt kémlelő gondolkodás.

Elmondta, az ország vezetői láthatóan a környezeti nevelésnél és a gyerekek szempontjainál fontosabbnak tartják azt, hogy az államhoz vándoroljon a profit. Az sem érdekli őket, hogy ezzel egy jó és eredményes hagyományt rombolnak le, ami eddig része volt a környezettudatos nevelésnek.

Ezért kezdeményezi az MSZP, hogy a következő európai parlamenti választásokig, 2019-ig épüljön ki minden általános iskolában és óvodában a teljeskörű szelektív hulladékgyűjtés. „A zöld Magyarország a gyermekek fejében kezdődhet el – itt és most.” – mondta el a frakcióvezető.

A képviselők emlékeztettek rá, hogy a Fidesz úgy számolja fel a papírgyűjtést, ahogy elvágta Magyarországot az EU-forrásoktól, ahogy felszámolta az energiahatékonyságot szolgáló panelprogramot, Öko Plusz programot és számos más hasonló, jól működő állami intézményt és szolgáltatást.

„Ezeket a leállított programokat az MSZP uniós források bevonásával, önkormányzati szintű kezdeményezésként meg fogja valósítani a következő években. Ezért fontos, hogy aki változást akar, a baloldalt támogassa most vasárnap” – tette hozzá az önkormányzati képviselő.