Belföld | választás 2014 összefogás
2014. január 14. 13:30

Mesterházy miniszterelnök-jelölt

Mesterházy Attila bejelentette, megszületett az ellenzéki összefogás. Az MSZP, az Együtt-PM,a DK és a Liberálisok megegyeztek a közös listában, a közös miniszterelnök-jelöltben és az egyéni jelöltek koordinált indulásában. Ez világos választást ad a választópolgároknak.

Az MSZP elnöke szerint új magyar köztársaság kell, mert az Orbán-kormány társadalmi, gazdasági és demokratikus válságot okozott. A politikus szerint azért kell változás, hogy ne legyen éhezés, hogy európai bérek legyenek és munkahelyek jöjjenek létre.

Hangsúlyozta, közös kampány lesz, de egyik párt sem adja fel identitását, hozzátette: „ezzel győztes politikai konstrukció jött létre”. Az MSZP elnöke bejelentette, a következő napokban, hetekben el fogják mondani a választópolgároknak, miként képzelik el az ország jövőjét.


Bajnai Gordon szerint, van remény, ha van összefogás. Az Együtt-PM vezetője világossá tette: az a cél, hogy Magyarországból ismét egy normális ország legyen, ehhez kormányváltás kell, a kormányváltáshoz pedig összefogás.

Gyurcsány Ferenc elmondta, Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz ennek a listának, mert az ő vezetésével jutott el az összefogás eddig a napig. Hozzátette: „Mesterházy jó miniszterelnöke lesz ennek az országnak.”

Fodor Gábor szerint a legfontosabb, hogy újra legyen egy olyan Magyarország, ami mellé „jó szívvel” oda tudnak állni a szabadságot szerető emberek.

Mesterházy Attila végül kiemelte, „az összefogásról zajló tárgyalások, és a megegyezés maga a demokrácia.”